Fejcserés támadás: forintgyengítés Draskovics-módra
"Megütötte" a 270-es szintet a forintárfolyam az euróval szemben a délelőtti kereskedésben, a rekordjegyzést a 270.10 jelentette ezidáig. A csúcs ma délelőtt 271-nél volt. A piacon már tegnap délután megjelent egy nagyobb külföldi eladó, ma napon pedig tovább fokozódott a nyomás a forinton. Az euró bevezetés korábbi kijelölt időponthoz kapcsolódó csúszása bizonytalanságot keltett a piaci szereplők között - tudósít a portfolio.hu.
Dátum: 2004-01-09 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:05.490295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A forint gyengülése a miniszterváltás és a vártnál kedvezőtlenebb államháztartási adat után nem meglepő. Az euró bevezetés menetrendjének esetleges átalakulása szintén bizonytalansági tényező.
Összességében azonban igazi meglepetésekről mégsem beszélhetünk. A piac korábban is valamivel 1,000 mrd Ft feletti államháztartási hiányt várt 2003-ra, László Csaba menesztése pedig szintén többször felmerült már. A 2008-as euró bevezetés inkább mint elméleti dátum létezett, a Reuters felmérései illetve a hazai és külföldi piaci elemzői nyilatkozatok is inkább 2009-2010-es dátumot tartottak realisztikusnak.
Az új pénzügyminiszter által meghirdetett "program" mindenképpen irányadó lehet, ugyanakkor az elmúlt időszak bizalomvesztése után a valós cselekvések azok, melyek a befektetői magatartást, aktivitást meghatározhatják.
A tavalyi magas államháztartási hiány az idei évre is magasabb bázisokat jelent, mely megnehezíti a célként kitűzött 3.8%-os GDP arányos hiány elérését. Bár a tavaly decemberi kormánydöntéseknek az idei évre is van áthúzódó hatása, feltehetően szükség lehet néhány további szigorító lépésre, hogy a kitűzött célt el lehessen érni vagy legalább a közelébe lehessen kerülni.
A piac már most a 3.8%-nál egy százalékponttal magasabb államháztartási hiányt vár. Egy esetlegesen magasabb infláció a növekedési prognózisok (3.5%) teljesülésével illetve túlteljesülésével a keretek között maradást segítheti. A Pénzügyminisztérium 2% körüli fogyasztásnövekedéssel számol az idei közel 10% után. Ha a fogyasztási dinamika lassulása ennél mérsékeltebb lesz, a büdzsé bevételi oldala szempontjából is kedvezőbb lehet.
Egyes vélemények szerint a forintgyengülés folyamatát a hitelesség visszaállításával lehetne megakadályozni, mely a rosszabb makroszámok "felvállalását" és a későbbi euró-zóna csatlakozás dátumának elismerését is jelentheti. Nehéz megítélni, hogy ezzel mennyire alakul át a befektetők stratégiája és egy újabb tőkemenekítési hullám tanúi lehetünk, vagy pedig egy reális kép mellett valamivel magasabb hozamszintek illetve gyengébb forintárfolyam mellett kialakulhat egy kvázi egyensúlyi állapot.
portfolio.hu - fidesz.hu