Korrupció árnyéka az üvegzsebeseken
A korrupció árnyéka vetül az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) működésére, ezért a Fidesz büntetőfeljelentést fontolgat az ügyben - közölte Lengyel Zoltán pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Az előző kormány idején készült, az akkori ellenzék által sokat bírált, 24 oldalas, Népszabadság formátumú Millenniumi Országjáró előállítása 41 forint volt példányonként, az EUKK három darab A4-es papírból álló levelei pedig 60 forintba kerültek darabonként - mondta a fideszes parlamenti képviselő.
Dátum: 2004-01-09 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:05.783946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lengyel Zoltán megjegyezte, ilyen eset kapcsán "felvetődik a korrupció gyanúja". Hozzátette: ez ügyben egy civil szervezet a hatóságokhoz fordult, de Lamperth Mónika, Salgó László, Gergényi Péter, valamint Bolcsik Zoltán, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság vezetője "a füle botját sem mozdította". Kijelentette, a Fidesz az úgynevezett üvegzsebtörvény alapján megfontolja, hogy büntetőfeljelentést tegyen az ügyben.
Lengyel Zoltán rámutatott: "megdöbbentő eredményeket hozott az EUKK-nál végzett számvevőszéki vizsgálat", amely túl magasnak nevezett egyes költségeket, illetve megállapította azt is: 20 millió forintos összeg elköltésénél megkerülték a közbeszerzési eljárást. Azt is tartalmazza a jelentés, hogy államigazgatási szervként olcsóbban lehetett volna ellátni a feladatot mint közalapítványként.
Az idei költségvetésben csaknem 700 millió forint áll annak az EUKK-nak a rendelkezésére, amely a tavaly áprilisi uniós népszavazáson "minden idők legdrágább kampányával a legtöbb embert tartotta távol a voksolástól" - mondta az ellenzéki képviselő.
"Rendelkeznek-e megfelelő szakmai kompetenciával?" - tette fel a kérdést, hozzáfűzve: az idei európai parlamenti választásokra körülbelül 1,2 milliárd forintot kíván az állam költeni. Az EUKK 700 milliója mellé ugyanis a Miniszterelnöki Hivatalban is elkülönítettek 500 millió forintot. Lengyel Zoltán elmondta: tartani lehet attól, hogy nem hatékonyan használják fel ezt az óriási összeget.
MTI - fidesz.hu