Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üvegzsebesek: csak ígérni tudnak

Bár a kormányszóvivő tavaly augusztusban azt ígérte, 2004 januárjától a minisztériumok az interneten közzéteszik, hogy mire költik az adófizetők pénzét, a mai napig ez nem történt meg - hívja fel a figyelmet az [origo]. A tavalyi ígéret szerint a tárcáknak a honlapjaikon nyilvánosságra kellene hozniuk, hogy mennyit költenek külföldi utazásokra, autókra, mobiltelefonra, és hogy milyen juttatásokat adnak dolgozóiknak.


Dátum: 2004-01-09 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:06.481247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gál J. Zoltán kormányszóvivő még a tavaly augusztus 13-i kormányülést követő sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a kormány megtárgyalta az úgynevezett üvegzsebprogram végrehajtásáról szóló rendeleteket. A szóvivő ekkor jelentette be azt is, hogy a kormányülésen elfogadott előterjesztés értelmében a minisztériumok hozzáférhetővé teszik a honlapjaikon a közpénzek elköltésével összefüggő adatokat.

Gál J. akkori közlése szerint ezen adatok körébe tartozik a külföldi kiküldetések költsége és az utazások célja, az egyes tárcák által használt autók mennyisége, illetve azok fő paraméterei. A minisztériumoknak emellett közzé kell tenniük a mobiltelefon-használat költségeit, a tárcák által kötött szerződéseket és a dolgozóknak adott speciális juttatásokat.

A kormányszóvivő azzal indokolta a közpénzek elköltésével kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalát, hogy az üvegzsebprogram "több, mint törvény, ez egyfajta hozzáállás: az adófizetők pénzének megbecsülése és a nyilvánosság tisztelete".

Gál J. a tájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy mikortól kell a minisztériumoknak közzétenniük ezeket az adatokat. Azt mondta, hogy mindez jövő évtől, egész pontosan jövő év januárjától indul, majd hozzátette, hogy az adatokat bizonyos időközönként frissíteniük is kell majd a tárcáknak.

Ehhez képest 2004. január 9-én a nyomát sem találni annak, hogy a minisztériumok közzétennék a közpénzek elköltésére vonatkozó információkat. Nem találtunk erre utaló jelet sem a 14 minisztériumi honlapon, sem a Miniszterelnöki Hivatal és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal oldalain, valamint a kormány hivatalos weblapján.

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) napokban elkészült új honlapján van ugyan egy "üvegzseb" menüpont, ez alatt azonban semmilyen konkrét adatot nem találunk. Ráadásul a menüpont alatt olvasható szöveg szerint az üvegzsebprogram azt jelenti, hogy a minisztériumuknak csupán a társadalmi szervezeteknek adott támogatásokat kell nyilvánosságra hozniuk. A szövegben még említést sem tesznek arról, hogy más jellegű adatokat is nyilvánosságra akarnak hozni.

Az [origo] megkereste az egészségügyi minisztériumot, amelynek sajtóirodáján azt a tájékoztatást kapta, hogy a weboldalon minden olyan közpénzek elköltésével kapcsolatos adat rajta van, amelynek szerintük rajta kell lennie. Hozzátették, hogy az információkat - azaz a civil szervezeteknek adandó összegeket - folyamatosan frissítik.

Az Oktatási Minisztérium (OM) honlapján is van egy lista arról, hogy a kormány engedélyével támogatott különböző civil szervezeteknek mennyi pénzt ad a tárca, a mobiltelefon-használatról, speciális juttatásokról és egyéb közérdekű adatról azonban egy szó sem esik.

A honlapon emellett a "Minisztérium" menüpont alatt található, a "Minisztérium gazdálkodására és működésére vonatkozó adatok közzététele" című alrovatban is található egy lista arról, hogy az OM 2003-ban mekkora támogatást adott különböző szervezeteknek és személyeknek. Ezen az oldalon lesznek majd hozzáférhetőek a tárca által kötött szerződések is. Egyéb, a kormányszóvivő által tavaly augusztusban említett adatokra azonban itt sem találni utalást.

Az [origo] megkereste a kormányszóvivői irodát, ahol azonban egyelőre nem kapott tájékoztatást arról, hogy mikor és pontosan hol válnak hozzáférhetővé a minisztériumi közpénzek elköltésével kapcsolatos adatok. Az iroda egyik munkatársa annyit elmondott, hogy a minisztériumi utazásokra vonatkozó adatok összegyűjtése jelenleg is zajlik, más információkról (szolgálati autók, mobiltelefonok stb.) nem tudott tájékoztatást adni.

Pethő András, [origo] - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek