Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

91 újságíró vesztette életét hivatása gyakorlása közben 2003-ban

Az iraki háború miatt tavaly jóval több újságíró esett áldozatul hivatásának, mint hosszú idő óta bármely más évben - derült ki a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) pénteken nyilvánosságra hozott adataiból.


Dátum: 2004-01-09 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:08.546172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az IFJ-nek az ausztráliai Sydney-ben kiadott jelentése szerint világszerte 91 újságíró vesztette életét hivatása gyakorlása közben 2003-ban. Ez a szám 23 százalékkal több, mint az elaki háborúban. Mások különböző politikai gyilkosságok áldozatai lettek, megint mások rossz pillanatban rossz helyen voltak.

"A háborúk és általában a konfliktusok" - mondta a jelentést ismertetve Christopher Warren, az IFJ elnöke, aki egyben az ausztráliai újságírók, művétkára. Külön kiemelte, hogy az iraki háború, a Kolumbiában folyó gerilla-hadviselés és a Fülöp-szigeteken folyó belvókat is, az IFJ kezdeményezte a hadviselést szabályozó n 106 országban félmilliós tagsága van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek