Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bécsi műsort ad a Nemzeti Filharmonikusok

Nem mindennapi műsor-összeállítással lép a közönség elé Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar január 12-én, a Zeneakadémián.


Dátum: 2004-01-09 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:08.834284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új bécsi iskola legjelesebb képviselőinek - Schönbergnek, Webernnek és Bergnek - kevéssé ismert, ritkán játszott műveit adják elő, melyeket négy Johann Strauss-keringő keretez. E radikálisan modernista zeneszerzők nemcsak érzelmileg, hanem stilárisan is kötődtek Johann Strauss muzsikájához.

A négy valcer közül kettőt Schönberg, egyet-egyet pedig Webern és Berg dolgozott át: úgy gondolták, ezekkel együtt a saját kompozícióikat is jobban el tudják adni, s a közönség szívesebben jön be a koncertjeikre. Most azonban e népszerű művek eredetije csendül fel, s mellettük elhangzik Schönberg Öt zenekari darabja, Berg A bor című hangversenyáriája a kitűnő német szopránénekesnő, Yvonn Füssel-Harris közreműködésével, Webern I. kantátája a Nemzeti Énekkarral és Szabóki Tünde szopránszólójával, valamint Schönberg Hat kis zongoradarabja, melyeket Kocsis Zoltán hangszerelt zenekarra.

Forrás: ma.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek