Drágult a film és a színház, olcsó maradt a muzsika
Az infláció és a 12-ről 15 százalékra nőtt áfakulcs, valamint más külső hatások miatt 7 és 20 százalék közötti mértékben emelték vagy tervezik emelni áraikat a mozik és a színházak. Mélyebben a zsebébe kell nyúlnia annak, aki mozizni szeretne az új esztendőben. Az egymással versengő filmszínházak előadásai eltérő mértékben, de szinte mindenhol drágultak. Az indokokat hosszan tudják sorolni: 12-ről 15 százalékra nőtt az áfakulcs, a tervezettnél magasabb volt az infláció, az euróhoz képest romlott a forint.
Dátum: 2004-01-09 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:10.027816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szegedi Plaza Cinema City egységesítéssel egybekötve növelte árait. A korábbi 690 forintos normál és a 750 forintos premier filmekre szóló jegyek tegnaptól egyaránt 790 forintba kerülnek, ami 5,3 és 14,5 százalékos emelést jelent. Az első előadásokra ezentúl 590 forintért lehet belépőt váltani, a hétfőtől csütörtökig kiadható diákjegyek pedig 650-be kerülnek. A Belvárosi mozi mindegyik kategória jegyét 50 forinttal emeli, de csak február 5-étől, a következő havi műsorváltástól. Így az első előadásra 450, a többire 700 forintért, diák- vagy nyugdíjaskedvezménnyel pedig 550-ért lehet majd belépőt váltani.
A leghűségesebb színházbarátok, a bérletesek jártak jól, mert a Szegedi Nemzeti Színház január 1-jétől 15 százalékkal emelte a bérleten kívüli előadásokra szóló belépők árát. A legolcsóbb jegyeket 600 helyett 700 forintért, a legdrágábbakat 1600 helyett 1800-ért lehet megvásárolni. Székhelyi József színigazgató szerint szeptemberben várhatóan további 20 százalékkal nő a 2004/2005-ös szezonra szóló jegyek és bérletek ára.
A szabadtérin - szektortól és műfajtól függően - meglehetősen nagy a szórás az árak tekintetében. Az idei belépőjegyekért átlagosan mintegy 20 százalékkal kell majd többet fizetni, mint tavaly. A legolcsóbb belépők ára így 1500 forintra emelkedik, a legdrágábbaké viszont 12 ezer marad. Tavaly ugyanennyibe kerültek a Montserrat Caballé gálaestjére szóló jegyek, míg 2001-ben 15 ezerért is kínáltak belépőt José Cura Dóm téri koncertjére.
A szegedi Kövér Béla Bábszínház ősszel, az évad kezdetén 50 forinttal már emelte a belépők árát, így a jelenleg 300-ba kerülő jegyek csak szeptembertől drágulnak. A vendégelőadások helyárai továbbra is 1500 és 3000 forint között mozognak.
Noha az áfatörvény változása hátrányosan érinti, a Filharmónia Kht. évad közben nem emel jegyárat, azaz a szimfonikus koncertekre továbbra is 900, a kamarahangversenyekre 650 forintért lehet belépőt váltani. A legnagyobb komolyzenei koncertszervező januártól nem igényelheti vissza a művészek gázsija után fizetett áfát, ami automatikusan 15 százalékkal növeli a költségeit. A szegedi iroda vezetője, Finta János szerint ez körülbelül kétmillió forint plusz terhet jelent a koncertévad végéig. A bérletek és a jegyek árát a következő szezon kezdetén valószínűleg az inflációt meghaladó mértékben emelik.
Forrás: Délmagyarország