Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Malév átvizsgálja Fokkereit

A Malévnál pénteken megkezdték a társaság Fokker típusú repülőgépeinek azonnali műszaki ellenőrzését annak nyomán, hogy a napokban egy, az osztrák légitársaság tulajdonában lévő Fokker típusú repülőgép kényszerleszállást hajtott végre Németországban.


Dátum: 2004-01-09 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:10.316784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Krebsz Adrien, a Malév szóvivője pénteken az MTI-nek elmondta: ugyan a Fokker-gépek szervizétől nem kaptak semmiféle a repülést korlátozó gyártói utasítást a felülvizsgálatra, a Malév ennek ellenére azonnali műszaki ellenőrzést rendelt el e repülőgépeknél.

A szakemberek az úgynevezett Deicing - azaz a jegesedést gátló - rendszert vizsgálják, mivel a cégnél úgy értesültek, hogy az osztrák gép balesetét esetlegesen e rendszer hibája okozhatta. A szóvivő hozzátette, hogy a vizsgálatok e tekintetben még nem zárultak le.

Krebsz Adrien aláhúzta: a Malév Fokker típusú gépeinél ez a rendszer tökéletesen működik, eddig meghibásodást nem észleltek.

A Fokkereket péntektől folyamatos műszaki ellenőrzésnek vetik alá e tekintetben, a vizsgálatok a gépek repülését nem érintik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek