Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szaddám Huszein hadifogoly státust kapott

Hadifogolynak nyilvánította az Egyesült Államok Szaddám Huszein megdöntött iraki diktátort. Michael Shavers, a Pentagon szóvivője pénteken a döntést indokolva közölte, hogy a volt iraki elnököt megilletik a hadifoglyokkal való bánásmódot szabályozó genfi egyezményben előírt jogok, mivel a volt rezsim fegyveres erőinek a vezetője volt, és ekképpen ő is katonának, elfogásával pedig hadifogolynak számít.


Dátum: 2004-01-10 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:10.881357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő hozzátette, hogy a hadifogoly státus megadását a héten döntötték el végleg, de semmit sem változtattak Szaddám Huszein őrzésének körülményein.

A szóvivő, a légierő őrnagya a döntés elhúzódását azzal magyarázta, hogy ritkaságszámba megy az ilyan magas ragú személyek hadifogsága, ezért a kérdést alaposan végiggondolták annak minden esetleges vonatkozásával együtt.

Donald Rumsfeld védelmi miniszter korábban kitérően válaszolt arra a kérdésre, hogy Szaddám Huszeint hadifogolynak tekintik-e. A minisztert azzal a felvétellel kapcsolatban faggatták, amelyen a kezes bárányként viselkedő 66 éves exdiktátort egy katonaorvos szájüreg-vizsgálatnak veti alá, a hajában pedig tetűt keres. A miniszter akkor azt mondta, hogy Szaddám Huszein jó kezekben van, és a genfi egyezmény nyújtotta kedvezmények szerint bánnak vele.

Szaddám Huszein nyolc hónapig bujkált, míg végül tavaly december 13-án elfogták szülővárosa, Tikrit közelében, ahol egy tanyán egy földbe ásott pincelyukban rejtőzködött. A volt diktátort katonai források szerint Irakban tartják fogva.

George Bush elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy Szaddám Huszeint Irakban kell bíróság elé állítani, és véleménye szerint halálbüntetést érdemel.

MTI -fidesz.hu

Kapcsolódó elemek