Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea megmutatta "nukleáris elrettentő erejét"

Észak-Korea szombaton közölte, hogy megmutatta "nukleáris elrettentő erejét" egy nem hivatalos amerikai küldöttségnek. Egy észak-koreai külügyi illetékes, akit a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség idézett, kijelentette: "Mint mindenki tudja, az Egyesült Államok magatartása arra kényszerítette a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, hogy nukleáris elrettentő erőt hozzon létre. Ezt mutattuk meg most Lewisnak és csoportjának".


Dátum: 2004-01-10 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:12.794848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy amerikai küldöttség szombaton Pekingben közölte, hogy e heti észak-koreai látogatásán megtekintette Észak-Korea jongbjoni atomerőművét. A látogatás során az észak-koreaiak válaszoltak a küldöttség valamennyi kérdésére, beengedték a delegáció tagjait minden olyan helyszínre, amelyet fel kívántak keresni - hangoztatta a küldöttség vezetője, a Stanford egyetemen oktató és kutató John Lewis professzor.

A küldöttség tagjai egyelőre nem nyilatkoztak részletesen arról, mit láttak a titokzatos üzemben. Jelezték, hogy előbb az amerikai kormánnyal kívánják megosztani tapasztalataikat, s csak utána a sajtóval.

Észak-Korea nem engedett külföldit az ország legfontosabb nukleáris létesítményébe a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek egy évvel ezelőtti kiutasítása óta, de ez év elején bejelentette, hogy engedélyezi egy amerikai küldöttség számára az atomerőmű megtekintését. Az amerikaiak azt gyanítják, hogy Phenjan a jongbjoni elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozásával atomfegyverekben használható plutóniumot állít elő.

Az amerikai küldöttségben a kínai származású Lewis mellett a szenátus két politikai tanácsadója, egy volt Los Alamos-i atomszakértő, valamint az amerikai külügyminisztérium korábbi vezető beosztású munkatársa kapott helyett. A delegáció öt napot tartózkodott Észak-Koreában, majd visszautazott Kínába, amely nemrégiben otthont adott a phenjani atomprogram miatt kialakult nemzetközi válság megoldását célzó hatoldalú tárgyalásnak. (Ezen Dél-Korea, Japán és Oroszország is részt vett.)

Az észak-koreai atomprogram ügye azt követően torkollott válságba, hogy Phenjan 2002 decemberében bejelentette: "az Egyesült Államok ellenséges, fenyegető magatartása miatt" azonnal felújítja az 1994-es megállapodás értelmében állítólag befagyasztott nukleáris katonai programját. Nem sokkal később kiutasították a NAÜ ellenőreit az országból. Phenjan mindazonáltal hangoztatta, hogy Jongbjont békés célokra használja, energiát kíván benne termelni.

Kína segélyt helyezett kilátásba Észak-Korea számára arra az esetre, ha az hajlandó további tárgyalásokra az atomválság rendezéséről - írta szombaton az Aszahi Simbun japán napilap, amerikai kormányzati körökre hivatkozva. Jelentése szerint Kína valószínűleg 50 millió dolláros támogatást ad Phenjannak, ha az részt vesz az észak-koreai nukleáris tevékenység körül kialakult feszültség rendezésére irányuló hatoldalú tárgyalások második fordulójában. A lap értesülése szerint Vu Pang-kuo (Wu Bangguo) kínai parlamenti elnök tavaly októberben, háromnapos diplomáciai látogatása alkalmával tudatta ezt Phenjannal.

Az Egyesült Államok, Észak-Korea, Oroszország, Japán, Dél-Korea és Kína részvételével tartott hatoldalú tárgyalások második fordulóját februárra tervezik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek