Ákos ősbemutató a Duna TV-n
Ákos 2003-ban a nagysikerű Andante-turnéval ünnepelte szólópályájának tizedik évfordulóját.Három évvel korábban, 2000 őszén rögzítették azt a koncertfilmet, amely a HŰSÉG című aranylemez kétnapos budapesti bemutatóját örökíti meg.
Dátum: 2004-01-10 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:13.388525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pazar látványtechnikát felvonultató dupla koncerteseményen több mint tízezer néző vett részt. A repertoárban olyan nagy slágerek is elhangzanak, mint a Bonanza-féle 1984, a Hello, a Táncolj a tűzön át, vagy a Keresem az utam. A koncertfilm korábban csak DVD-n és VHS-en jelent meg, ez lesz a Hűség televíziós ősbemutatója. A felvételt a Duna Televízió két ötvenperces részben sugározza.
Az első rész 2004. január 9-én, pénteken volt látható, a másodikat egy héttel később, január 16-án, pénteken, ugyancsak 23.50-kor tűzik műsorra.
Forrás: uno.hu
fidesz.hu