Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mi az abszolút jóléti rendszerváltás?

Rá kellett jönnöm: rosszul vagyok a jóléti rendszerváltástól. És ez nem minden mert, azt is meg kell magyaráznom a külföldre disszidált rokonaimnak, miként lehetséges az, hogy a miniszterelnök Thaiföldről nevezi ki a Kenyában vakációzó magyar pénzügyminiszter-jelöltet? - írja levelében a fidesz.hu egyik olvasója.


Dátum: 2004-01-10 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:14.878989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialisták jóléti rendszerváltásának meghirdetett újabb fejezete nap mint nap foglalkoztatat. Egyre többször elgondolkodom azon, hogy mit is takar ez a fogalom.

Jól emlékszem arra, hogy a választási kampányban Medgyessy Péter a bérek uniós felzárkóztatását, a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentését és újabb munkahelyek teremtését ígérte. Azt is mondta, hogy több pénzt ad az embereknek. Nálunk a fél utca munkanélküli, és hónap végére már nincs kitől kölcsönkérni a házban. Ez lenne a jóléti rendszerváltás?

Decemberben az egyik rádióadásban hallottam, hogy a miniszterelnök megkérdezte tőlünk: épüljön több lakás azokból a nagyobb összegű hitelekből, amelyeket a jobb módúak vesznek igénybe a kevésbé jómódúak adóforintjainak terhére, vagy értékelődjön le a forint, és ezért veszítsen értékéből a családi pótlék, a nyugdíj, és ne hozzanak tőkét ide külföldről?

Mondta mindezt a jóléti rendszerváltás jegyében. Másnap felemelték a lakáshitelek kamatát, csökkentették a használt lakásra felvehető összeget és azt hallom, hogy a családok és az egészségügy gondjainak orvoslásával megbízott miniszter, Kökény doktor is hasonlóan a többi szocialista, szabad demokrata politikushoz a feleségével közösen kétszer 15 milliós állami kamattámogatású lakásvásárlási hitelt vett fel.

Esténként forgolódom az ágyamban és fáj a fejem, mert szüntelen azon töprengek, lesz-e valaha saját lakásuk a felnőtt gyerekeimnek.

Rá kellett jönnöm: rosszul vagyok a jóléti rendszerváltástól.

És ez nem minden mert, azt is meg kell magyaráznom a külföldre disszidált rokonaimnak, miként lehetséges az, hogy a miniszterelnök Thaiföldről nevezi ki a Kenyában vakációzó magyar pénzügyminiszter-jelöltet? Na, ez az abszolút jóléti rendszerváltás.

Kapcsolódó elemek