Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden tárca elszámol a négyéves tevékenységéről

A hivatalban lévő kormánynak kell összeállítania a költségvetési irányelveket, a költségvetési törvényjavaslatot pedig az új kormány nyújtja be a parlamentnek - közölte Borókai Gábor kérdésre válaszolva a kormány keddi ülését követő budapesti sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-04-23 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:52.016639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányszóvivő jelezte, hogy a jövő évi költségvetési irányelvekre vonatkozó előterjesztés eddig még nem szerepelt a kabinet napirendjén.

Kérdések kapcsán szólt arról, hogy a folyamatban lévő ügyeket, így például a szövetkezeti külső üzletrészek kifizetését még lezárja a kormány.

Borókai Gábor nem zárta ki, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Rt. folytatja a tárgyalásokat a Mol gázüzletágának eladásáról. Utalt arra, hogy a kormányülésen nem esett szó erről az ügyről.

Kitért arra, hogy minden távozó kormánynak vissza kell vonnia a parlamenthez benyújtott előterjesztéseit, és az Orbán-kormány is ehhez tartja magát.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az alkotmány értelmében az új Országgyűlés alakuló üléséig a kabinet nem ügyvezető kormányként jár el, addig teljes hatáskörrel rendelkezik.

Borókai Gábor újságírói felvetések kapcsán elmondta, hogy amíg nincs kormányalakításra felkért miniszterelnök-jelölt, addig Orbán Viktor kormányfő nem tervezhet találkozót a kormányzati ügyek átadását, átvételét illetően.

A szóvivő nem tartja kizártnak, hogy a miniszterelnök a közeljövőben részt vesz majd egy kormányszóvivői tájékoztatón. Beszámolt arról, hogy a kormány elfogadta az Európai Szociális Chartában vállalt kötelezettségek teljesüléséről szóló jelentést.

Leltárt kell készítenie minden tárcának az elmúlt négyéves tevékenységről, az eredményekről és a működésről - derült ki a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Borókai Gábor elmondása szerint a Miniszterelnöki Hivatal által kidolgozott szempontrendszer alapján a minisztériumoknak az eredményekről, a feladatkörökről, a költségvetési helyzetről, a létszámról, a nemzetközi ügyekről, valamint az integrációs feladatok pillanatnyi állásáról kell beszámolniuk.

A kormányszóvivő közölte, hogy a jelentésekben a tárcáknak ki kell térniük arra, hogy honnan indultak, milyen célokat tűztek ki és meddig jutottak el.

A külügyminiszter arról tájékoztatta a kormányt: az Európai Bizottsággal tovább folynak azok az informális megbeszélések, amelyek nyomán védintézkedés jelleggel három évvel meghosszabbítható lenne a külföldiek magyarországi termőföld-vásárlásának tilalma.

Borókai Gábor elmondta, ez azt jelenti, hogy meghatározott körülmények fennállásakor egyoldalú nyilatkozat formájában lépne hatályba az úgynevezett védzáradék. - Ilyen speciális körülménynek tekinthető, ha például a külföldi és a hazai termőföld ára között aránytalanul nagy a különbség a továbbiakban is - tette hozzá a kormányszóvivő. A termőföld-vásárlási tilalomra vonatkozó megállapodásra utalva jelezte, hogy amennyiben hét év múlva is nagy mértékű a magyarországi és az európai uniós termőföld árának a különbsége, ez a védzáradék léphet hatályba.

Megjegyezte: a kormány elfogadhatatlannak tartja az MSZP elnökének egyik nemrégiben tett nyilatkozatát, amelyben Kovács László azt mondta, hogy a jelenlegi hétéves termőföld-eladási tilalom három évre lenne csökkenthető.

A kormány döntése értelmében a jövőben azok is bírságolhatók lesznek, akik az állatok szállítása, levágása, valamint mezőgazdasági haszonállatok tartása során nem tartják be az állatvédelmi követelményeket.

A kormány egy másik döntése szerint egy olyan közhasznú társaság alakul, amelybe önkéntesen lehet belépni, és amely hasznosítási díjért cserébe magára vállalja a csomagolóanyagok újrahasznosítását. Borókai Gábor emlékeztetett: azoknak, akik csomagolóanyagot gyártanak és nem hasznosítják újra terméküket, termékdíjat kell fizetniük. Közlése szerint az új intézkedés megfelel az uniós normáknak.

Kapcsolódó elemek