Korcsolya- és szánkópálya nyílt Zebegényben
Zebegényben szombaton megnyílt a téli sportcentrum, ahol az időjárás jóvoltából korcsolyázni, szánkózni lehet, a sípálya azonban egyelőre nem használható - közölte az üzemeltető Zebegényi Sportegylet vezetője.
Dátum: 2004-01-10 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:16.734870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első nap legtöbben a 35x20 méteres korcsolyapályát vették igénybe, ahová nemcsak a helybéliek, hanem Budapestről és a szlovákiai Szalkáról is érkeztek vendégek. A 20 centiméter vastagságú jéghez szükséges vizet a pálya mellett csörgedező patak medréből szivattyúzták ki, s a tartós fagyok nyomán vált
csúszkálásra alkalmassá - mondta Pálmai Béla.
Hozzátette: mivel a környéken egyelőre csupán öt centi vastagságú hó hullott, a 360 méter hosszú, ingyen igénybe vehető szánkópályán egész nap dolgozik a svájci gyártmányú hóágyú. Ennek eredményeként 10 centiméteres hó alakult ki.
Jól használható a három kilométer hosszúságú, erdei fák között kígyózó, a Dunakanyarra szép látványt nyújtó sífutópálya is. A fennsíkra lift viszi a sportolókat. A két lesiklópálya azonban még nem vehető igénybe, ide legalább 20-25 centi hórétegre lenne szükség, hogy használni lehessen - tájékoztatott.
A téli sportcentrum a helyi önkormányzat tulajdonában lévő területen működik, fenntartásához a budapesti XII. kerületi önkormányzat is hozzájárul. Ennek
MTI - fidesz.hu