MÁV: rendkívüli jegyellenőrzések januártól
MÁV januártól több vidéki városban és a fővárosban fokozott menetjegy-ellenőrzési akciót tart, amelynek célja az utóbbi időben rendkívül megnövekedett jegynélküli utazás megfékezése - közölte a MÁV Rt. szombaton.
Dátum: 2004-01-10 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:17.889428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tavaly novemberben és decemberben Budapesten végeztek ellenőrzéseket a pályaudvarokon, és a kedvező tapasztalatok alapján január közepétől valamennyi budapesti és vidéki állomáson rendkívüli jegyellenőrzésekre lehet számítani.
A tavaly novemberi ellenőrzések első napján egyetlen vonalon egymillió forinttal növekedett a napi bevétel. A MÁV adatai szerint országosan évente 2,5-2,7 milliárd forint bevételtől esik el a vasúttársaság a bliccelők miatt. Ebből az összegből több mint egy évig lehetne a vonatok takarítását biztosítani, illetve öt új Desiro motorkocsit vásárolhatna a vasúttársaság, vagy felújíthatna 35 elővárosi vonatot.
Az akció során a vonatra csak menetjegy birtokában lehet majd felszállni, míg a vonatokról leszálló utasoktól a beérkező vonat mellett, az állomás peronján kérhetik az ellenőrök a menetjegyet.
mno.hu - fidesz.hu