Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Román tüntetés az aradi emlékmű ellen

A Szabadság-emlékmű visszaállítása ellen tiltakozott szombaton Aradon a Tűzoltó-téren, az emlékmű üres talapzatánál 150-200 ember a Vatra Romaneasca elnevezésű nacionalista szövetség felhívására.


Dátum: 2004-01-10 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:18.473482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magát "kulturális szövetségként" meghatározó Vatra Romaneasca csütörtökön jelezte, hogy "békés tiltakozást" szervez, azután, hogy a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői aradi megbeszélésükön ismét elhalasztották a döntést a Szabadság-emlékmű visszaállítása ügyében. A felek egyetértenek abban, hogy az emlékművet köztérre kell helyezni, a helyszínt illetően azonban nem született még egyezség. Az RMDSZ ragaszkodik a Tűzoltó-térhez.

Ezért tiltakozott a románok nacionalista csoportja éppen ezen a helyen. Szemtanúk elmondták: a téren mintegy százötven-kétszáz ember gyűlt össze. A rendőrség a tér négy sarkán vigyázta a rendet, egyenruhás rendőrök a tömegben is elvegyültek.

A megmozdulás incidens nélkül zajlott. Három szónok beszélt a tüntetőkhöz, ellenezve, hogy a Szabadság-emlékművet Aradon állítsák fel. Kifejtették: a szoborcsoportot Magyarországnak kellene ajándékozni, magyar területen kellene felállítani. Egy fiatal tüntető felmászott az emlékmű üres talapzatára, és román nemzeti zászlót lengetve kiáltotta: "Nem adjuk Erdélyt". A Vatra Romaneasca bejelentette, hogy hasonló akciót tervez ugyanezen a helyen január 24-én is.

Az aradi Szabadság-szoborcsoport az 1948-49-es magyar szabadságharc kivégzett tábornokainak állít emléket. 1925-ben eltávolították a helyéről, újbóli felállítása csak az elmúlt években került napirendre az RMDSZ és a (PSD) között született megállapodás értelmében.

Tavaly szeptemberben a helyi építési felügyelőség felfüggesztette az előkészítő munkálatokat. Több román politikus szerint az emlékmű sérti a román nemzeti érzéseket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek