Élhető körülmények Hódmezővásárhelyen
A hódmezővásárhelyi önkormányzat igyekszik minél több pénzt hagyni ebben az évben a város lakóinál, ezért a helyi szolgáltatások árát nem, vagy csak kis mértékben emelték - tájékoztatott a polgármester.
Dátum: 2004-01-11 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:20.232892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szemétdíj nem emelkedik ebben az évben, a víz- és csatornadíjak mindössze bruttó 6,5 százalékkal növekednek - szemben a szegedi és a budapesti 40 százalékos emeléssel -, a tömegközlekedés díja 5,5 százalékkal, a távfűtésé pedig csupán 2,7 százalékkal magasabb a tavalyinál - mondta Lázár János. A fideszes polgármester kiemelte, hogy a városban 2003 végére gazdasági stabilitást sikerült elérni. "Az önkormányzat tudta működtetni az intézményeit, valamint nagyon jelentős beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg" - tette hozzá. Közölte: felépült a nemzetközi versenyekre alkalmas fedett uszoda, átadtak 100 szociális bérlakást, valamint egy 107 lakásos, nyugdíjasok számára készült lakóparkot, továbbá megvalósítottak mintegy 1,5 milliárd forintos közműberuházást. Lázár János elmondta: reményeik szerint az uniós tagsággal új fejlesztési lehetőségek nyílnak meg Hódmezővásárhely számára. "A városfejlesztési koncepció célja elősegíteni egy erős helyi középosztály kialakulását a városban" - fogalmazott a polgármester. Elmondta: ettől az évtől már olyan beruházásokat valósítanak meg, amelyek közvetlenül befolyásolják az életminőséget. A fedett uszoda mellé további termálvizes wellness- és sportlétesítményeket szeretnének építeni, folytatni kívánják a lakásépítési programot és a kórház fejlesztését. "Talán tíz év múlva eljutunk oda, hogy az Európai Unió alsó harmadát el tudjuk érni a város által nyújtott szolgáltatásokban" - közölte Lázár János.
MTI - fidesz.hu