Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reformpolitikusok letiltva Iránban

Számos reformpolitikust zárt ki a lehetséges országgyűlési képviselőjelöltek közül Iránban az Őrök Tanácsa. Az ISNA iráni hírügynökség jelentése szerint a nagyhatalmú, többségében konzervatív vallási személyiségekből álló testület az 1700 jelentkező közül 877 főt tiltott el a jelöltté válástól.


Dátum: 2004-01-11 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:21.119036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közülük nyolcvanan jelenleg is a reformerek közé sorolt parlamenti képviselők. A február 20-i választásokra mások mellett Mohammed Hatami iráni elnök fivére sem jelöltetheti magát. Mohammed Reza Hatami vezeti az iráni parlament legnagyobb ellenzéki reformpártját. A 12 tagú Őrök Tanácsa jogosult dönteni minden választás előtt a jelöltek vallási megbízhatóságának kérdésében, így arról is, hogy indulhatnak-e a versenyen. A legutóbbi, 2000-ben tartott választások eredményeképpen a reformpártiak kerültek többségbe az iráni parlamentben. Az Őrök Tanácsa azonban vétót emelt az országgyűlés által hozott törvények többsége ellen. A reformista képviselők nagyrésze a döntés elleni tiltakozásul kivonult a parlament üléséről, s ülősztrájkot hirdetett. A reformpártinak tartott Hatami elnök kijelentette: ő maga sem ért egyet a kizárásokkal, felhívta ugyanakkor híveit arra, hogy "nyugodtan, a jogszabályokat tiszteletben tartva" reagáljanak a határozatra. Mehdi Karubi parlamenti elnök bejelentette: Hatami elnökkel közösen Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjéhez, Szajed Ali Hamenei ajatolláhhoz fordulnak, hogy megoldást találjanak a "dilemmára". A jelöltek kizárásáról szóló döntés csak az ajatolláh jóváhagyásával nyer kötelező erőt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek