Újjáépül az alsóörsi kilátó
Újjáépül az 1935-ben emelt, az elmúlt évtizedben tönkrement alsóörsi Szabadság-kilátó. A halaszthatatlan felújításhoz szükséges 35,6 millió forint felét a Gazdasági Minisztérium Széchenyi Terv pályázatán nyerte el a helyi önkormányzat.
Dátum: 2002-04-24 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:52.699684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A táj legmagasabban fekvő kilátójának újjáépítése várhatóan 2003-ban, az idegenforgalmi idény kezdetére fejeződik be - közölte az önkormányzat illetékese.
Az Alsóörs és Balatonalmádi közötti, közigazgatásilag Alsóörshöz tartozó - a Cserelak-, vagy Csere-hegyen magasodó - kilátó a Balaton-felvidék jellegzetes építőanyagából, vöröskőből épült.
A 283 méter magasan fekvő, erdő közepén lévő Szabadság-kilátóról szép időben öt megye gyönyörű tájaira nyílik kilátás: a Vértes-hegységtől a Bakonyig, Székesfehérvártól Keszthelyig, Aligától Fonyódig lehet megcsodálni a Dunántúlt.
Schildmayer Ferenc, Balatonalmádi alpolgármestere, az észak-balatoni táj helytörténésze elmondta: a kilátó újjáépítésére vállalkozó alsóörsi Kilátóért Alapítványnak azt javasolták, hogy az építményre helyezzenek fatornyot.
- A Szabadság-kilátó körül 1935-ben még nem voltak fák, mára viszont benőtték a környéket, ezért kell a kilátót megemelni - magyarázta az alpolgármester.
A környék másik ismert és kedvelt kilátója, a balatonalmádi Óvári-kilátó - amelyet korábban Wesselényi-kilátónak hívtak -, az Öreghegyen áll. Ezt egy évtizede állították helyre. A szintén vöröskőből emelt építményből a Balaton keleti medencéjére lehet rálátni Fűzfőtől Zamárdiig, Káptalanfüredtől Aligáig.