Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenegy halott Kasmírban

Tizenegy halottja volt a hét végén a különböző fegyveres összecsapásoknak az Indiához tartozó Kasmírban - közölték rendőrségi források. A szeparatisták által kezdeményezett erőszakos cselekmények India és Pakisztán legújabb békekezdeményezései, a két ország képviselőinek tervezett tárgyalásai ellenére sem szüneteltek az elmúlt napokban.


Dátum: 2004-01-11 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:24.096771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrség szóvivője elmondta, hogy feltehetőleg gerillák két incidens során három embert öltek meg vasárnap Szrinagartól délre. Szombaton a fegyveresek három embert, a katonák pedig öt fegyverest lőttek agyon. India és Pakisztán már három háborút vívott egymással a vitatott hovatartozású Kasmírért. India azzal vádolja szomszédját, hogy támogatja a Dzsammu és Kasmír többségében muzulmánok lakta szövetségi állam területére behatoló fegyvereseket, Pakisztán tagadja ezt. Az indiai Kasmírban a 14 évvel ezelőtt kezdődött lázadás legkevesebb 40 ezer, a terület elszakadásáért harcoló fegyveresek szerint több mint 80 ezer emberéletet követelt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek