Hosszú forró nyarak jönnek
Mind gyakoribbak lesznek Európában az elkövetkező évtizedekben a tavalyihoz hasonló, szinte hónapokon át tartó hőhullámokat, és hőmérsékleti rekordokat hozó nyarak - figyelmeztettek svájci klímakutatók. A Nature című folyóiratban megjelent elemzés azt hangsúlyozza, hogy a 2003. nyarán mért melegrekordok ma meg rendkívülinek tűnnek, ám az általános felmelegedés, valamint az éghajlati változások fokozódása miatt valószínű, hogy további melegrekordokra kell felkészülnünk az elkövetkező években.
Dátum: 2004-01-12 06:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:25.986474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Dr. Christoph Schar a Svájci Szövetségi Technológiai Intézet munkatársa szerint az elkövetkező időszakban átlagosan minden második nyár olyan meleg lesz - ha nem melegebb - mint a 2003-as.
A nyarak átlaghőmérséklete természetesen mindig is változott egyik évről a másikra, mostanában azonban természetessé váltak a korábbiaknak jóval erőteljesebb hőmérsékleti ingadozások, a kiszámíthatatlanság, s ez valószínűvé teszi a hőmérsékleti szélsőségek gyakoribbá válását is - tette hozzá.
Mint mondta, szimulációs kísérteket végeztek a 2071-2100. közötti időszak éghajlatának megállapítására, figyelembe véve az elmúlt 150 év hőmérsékleti adatait, és feltételezve, hogy a széndioxid és az üvegházhatást okozó többi gáz koncentrációja a légkörben a jelenleginek kétszeresére fog növekedni a századfordulóra. A kísérletek tanúsága szerint, bár azokban az években is lesznek olyan nyarak, amelyeket mai szemmel "normálisnak" tekintünk, utódaink a tavalyi, rendkívül meleg, vagy annál még forróbb nyári hónapokat fogják természetesnek tekinteni - nyilatkozta a svájci éghajlat kutató.
Európa egyes területein tavaly június, július és augusztus hónapokban - tehát három hónapon át - az átlagosnál 5 Celsius-fokkal magasabb hőmérsékleteket is mértek.
Tavaly mintegy 20 000 idős ember vált a hőség áldozatává. Az egészségügynek tehát a jövőben fel kell készülnie az éghajlat melegedésével, a hőmérsékleti rekordok szaporodásával járó élettani következmények kivédésére. Számolni kell a melegebb nyarak velejárójaként újra és újra jelentkező erdőtüzekkel, termésveszteséggel, illetve fokozódó vízhiánnyal is.
MTI - fidesz.hu