Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Januárban Lengyelországért imádkoznak nyolc országban

Lengyelországért imádkoznak a hívők január 18-án a Közép-európai Katolikus Találkozó keretében a térség nyolc országában, így a magyarországi katolikus templomokban is.


Dátum: 2004-01-12 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:27.497606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tavaly júniusban megkezdődött találkozó egyéves időtartama alatt összesen nyolc "nemzeti vasárnapot" tartottak, illetve tartanak. E napokon a szervező országok mindegyikében ugyanazért a népért mondanak imát a templomokban.

Csehország 2003. június 22-én, Bosznia-Hercegovina július 27-én, Magyarország augusztus 24-én, Szlovénia szeptember 21-én, Ausztria október 26-án, míg Szlovákia november 16-án állt a szertartások középpontjában.

A "nemzeti vasárnapok" sora február 22-én zárul, amikor Horvátország szerepel majd az imádságokban.

A Krisztus Európa reménye címmel meghirdetett találkozó célja, hogy elősegítse az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatát, az előítéletek és az idegengyűlölet legyőzését, előmozdítsa a békés egymás mellett élést, a szolidaritást és az igazságosságot - közölték korábban a szervezők.

A térségbeli országok katolikus püspöki konferenciái szeretnék tudatosítani, hogy a kereszténység az európai identitás meghatározó eleme, a keresztény hit és erkölcs hozzátartozik a kontinens múltjához és jelenéhez.

A magyarországi programok sorában rendezik meg január 26-tól az Országos Lelkipásztori Napokat Egerben. Az esemény a katolikus egyházfő "Ecclesia in Europa" című körleveléhez kapcsolódik, ez évi témája: Jézus, Európa reménye.

Ugyancsak a Közép-európai Katolikus Találkozó keretében rendezik

meg május 8-án az 1000 éves Egri Egyházmegye és a 200 éves érsekség ünnepét.

A nyolc országra kiterjedő, egyéves eseménysorozat zárásaként május 21-én közös zarándoklat indul az ausztriai Mariazellbe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek