Fidelitas-levél a korcsolyapályáról
A dunaújvárosi Fidelitas nyílt levelet intéz a polgármesterhez a Városháza előtt álló korcsolyapályával kapcsolatban - írja a Dunaújvárosi Online.
Dátum: 2004-01-12 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:30.796147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Polgármester Úr!
December 23-án megdöbbenéssel fogadott bennünket a látvány a polgármesteri hivatal előtt folyó építkezésről. Miután elkészült a mai napig sem tudjuk, hogy egyáltalán mi is ez az építmény. A látottak alapján ez egy homok, vagy kavicságyra leterített fekete műanyag fóliából készített "medence", amely kerítéssel van körbekerítve. Ez a létesítmény többek szerint egy jégpálya, mások szerint, pedig befagyott szabad téri medence, de ezt pontosan nem lehet megállapítani. Tegyük fel, hogy ez egy jégpálya. Tudomásunk szerint a városban van egy műjégpálya, ahol, ha az éppen alkalmas rá, belépő ellenében a város polgárai korcsolyázhatnak. Szerintünk a városi önkormányzat arra illetékes szerve, vagy az a szervezet, amely ezt finanszírozta, ezen a pénzen ingyenes belépőket válthatott volna a városi jégcsarnokba, így a város polgárai ingyen csúszkálhatnának. Arról nem is beszélve, hogy ez az építmény, a jelenlegi állapotában balesetveszélyes, a Városháza tér arculatába sem illik bele, valamint a gyalogosok közlekedését is gátolja. Másfelől kinek van ahhoz kedve, hogy egy nagy forgalmú, kipufogógázos belvárosi környezetben, korcsolyázzon?
A problémával kapcsolatban a következő kérdésekre szeretnénk választ kapni:
1. Valójában mi is az a létesítmény, amely már két hete rontja a városképet?
2. Ki finanszírozta e létesítmény felállítását?
3. Ha az önkormányzat finanszírozta, akkor pontosan mennyi pénzbe is került ez a városnak?
4. Miért nem lehetett volna ezt, a fentiekben leírt módon, a dunaújvárosi jégcsarnokban megszervezni?
5. Egy költségvetési hiánnyal küzdő városnak miért van egy ilyen létesítményre szüksége?
6. Mikor kívánják ezt a létesítményt megszüntetni?
7. Ön szerint, az ilyen létesítmények mennyire befolyásolják a városlakók szabadidős lehetőségeit?
8. Miért pont a Városháza teret választották ezen létesítmény helyéül?
9. Ki ellenőrzi a létesítmény biztonságos működését?
Dunaújváros, 2004. január 9.
Tisztelettel:
A dunaújvárosi Fidelitas szervezete
Forrás: Dunaújvárosi Online
fidesz.hu