Merre tart Magyarország - folytatódó hazudozás, mellébeszélés, szemfényvesztés?
A szocialista vezérkar az új év 11 napja alatt háromszor perdült a nyilvánosság elé, s kétszer Medgyessy Péter is csatlakozott hozzájuk. Az ország ügyeinek intézése, az emberek gondjainak orvoslása helyett elkezdték a hazudozást, a mellébeszélést és a szemfényvesztést - mutatott rá Áder János, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Pedig Medgyessy Péter például visszamehetne Thaiföldre.
Dátum: 2004-01-12 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:31.498700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rosszulléti rendszerváltás
Január 5-én Kovács László bejelentette: új szakaszához érkezett a jóléti rendszerváltás - mivel az emberek egyre nagyobb tömege érzi magát rosszul ettől, nem csoda, hogy a pesti nyelv már rosszulléti rendszerváltásnak hívja azt, amit a szocialista kormány tesz.
Kovács László a gazdaságról elmondta, idén első helyre kerül a fejlesztésközpontúság - ezzel szemben a 2004-es költségvetésben semmiféle forrás, fedezet nincs a pártelnök-külügyminiszter ígéretének teljesítésére. Magyarra lefordítva tehát ezeket a szavakat azt látjuk, nem lesz fejlesztés.
A szociálpolitikában állítólag új ütemezésre van szükség, s az eszközrendszert hozzáigazítják a megváltozott feltételekhez - szocialistából magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy ismét elmarad a szociális ígéretek teljesítése.
A modernizációt tekintve a hosszú távú reformok előtérbe helyezését ígérte Kovács László - ehelyett semmi nem történik, a kormány tovább toporog.
Ígéri Kovács László azt is, hogy élni fog az ország az EU-csatlakozásból fakadó új lehetőségekkel. Ám ideje lenne, szögezte le Áder János, 4 és fél hónappal a teljes jogú taggá válás előtt végre befejezni a felkészítést, s szemrevételezni azt, hogy a magyar vállalkozókat, gazdákat felkészítette-e már a kormány az európai források fogadására.
Levonja-e Medgyessy Péter a személyes következményeket is, vagy marad a mellébeszélés?
Könnyen hazugságnak tűnhet, hogy László Csaba menesztésének az az oka, hogy túl magas a költségvetési hiány. Ha mindez igaz volna, ha minden ilyen helyzetben személyes konzekvenciát vonna le Medgyessy Péter, akkor milyen szankciókkal szembesíti saját magát a szocialista kormányfő azért, mert az ígért 4,5% helyett alig a fele, 2,8% lett 2003-ban a nemzeti össztermék növekedése?
Ha ilyen súlyos következményei vannak az óriási államháztartási hiánynak, akkor miért nem vonja le Medgyessy Péter a következtetést abból, hogy ötéves tendencia tört meg, amikor csökkent az export dinamikája. 1998 óta folyamatosan nőtt ugyanis a kivitel, a Medgyess-ykormánynak azonban még ezt a növekedő tendenciát is sikerült megtörnie. Mert hazudik Katona Béla, az MSZP frakcióvezetőjeamikor kalandor-gazdaságpolitikával vádolja a Fidesz-kormányt. Ugyanis 1998-ban 21, 1999-ben 24, 2000-ben 31, 2001-ben 34, 2002-ben pedig már 37 ezer milliárd forint volt a kivitel. Ezt a folyamatot sikerült megállítania a Medgyessy-kormánynak.
És vajon magával szemben is ilyen szigorú lesz-e Medgyessy Péter amiatt, hogy 1990 óta nem látott mértékben nőtt az államadósság a kormányváltás óta. A szocialisták ugyanis az általuk ígért 9573 milliárdos hitelállomány helyett 10139 miliárdot értek el 2003-ban, ami 1166 milliár forintos eladósodást jelent. Ezért minden egyes magyar állampolgár, beleértve a csecsemőket is, 116 000 forinttal többet kell majd visszafizetnie. Medgyessy Pétert terheli ezért a felelősség.
Mi vár a vállalkozókra?
Vajon Csillag István gazdasági minisztert miért nem éri el Medgyessy Péter keze, ha 200 milliárd forintos vállalkozói hitel kihelyezését ígérte, amiből csak az egynegyed, azaz 50 milliárd forint valósult meg?
És vajon érthető-e, hogy Kuncze Gábor - csatlakozva a szocialisták előrehozott EU-kampányához - azt mondta: szeretné 2004-et a gazdálkodók és vállalkozók évének "nevezni" annak érdekében, hogy fellélegezhessenek, fejlődhessenek a vállalkozók.
Mi is vár a vállalkozókra? Áder János elmondta: az innovációs járulék (a szocialisták találmánya) elviszi azt, ami a társasági adó csökkentése miatt a vállalkozásoknál maradna.
De ezen túl még két új adónemet ismerhettek meg a vállakozók: a környezetterhelési díjat és az energiaadót. Valamint több korábbi adót is emelt a szocialista-szabad demokrata kormány. Duplájára növelték a cégautó adóját. Visszamenőleg fizetendő a regisztrációs díj (amit az Alkotmánybíróság várhatóan meg fog semmisíteni), háromszorosára nőtt a rehabilitációs hozzájárulás, és jócskán megemelkedett a cégbejegyzési illeték is.
Szemfényvesztés, szociális vérzékenység
Kiss Péter kancelláriaminiszter azt mondta, az idei költségvetés "megerősíti a jóléti fordulat anyagi, gazdasági hátterét". Medgyessy Péter miután kipihente magát, a következőt mondta: "az elérhető közelségben lévő biztonságos jövőnél nincs jobb érv". Lendvai Ildikó is megpróbált felzárkózni ehhez a színvonalhoz, amikor azt mondta: "át kell törni a szegénység falait".
Maga a rendezvény is maga volt a szemfényvesztés, hiszen A párbeszéd folytatódik cím helyett válogatott szocialista közönség előtt a szocialista vezetők önmaguknak tettek fel kérdéseket, és ezekre közhelyes, semmitmondó válaszokat adtak.
De milyen hiteles lehet azoknak az embereknek a szociális fordulatról vallott szándéka, akik már 1990 előtt is mindig privilegizált helyzetben voltak, majd politikai kapcsolataikat több százmilliós, vagy netán milliárdos vagyonná változtatták, s akik mindig az első sorban álltak sorba a VIP-hitelekért? Mikor tudott egy bányász, egy óvónő vagy egy tanár így fejlődni?
A szociális vérzékenység nevében 3 ezer forinttal emelte a kormány a minimálbért, amit egy 6 százalékosnál nagyobb infláció el is visz. Ha egy olyan családot nézünk, amelyben két szülő is minimálbéren élve neveli a gyermekét egy kétszobás panellakásban, akkor azt látjuk, hogy a szocialista kormány kereken egyhavi minimálbérrel többet vesz ki a zsebükből 2004-ben, mint 2003-ban.
Medgyessy Péter visszamehetne Thaiföldre: mindenki jól járna
Áder János emlékeztetett: míg Medgyessy Péter téli pihenését töltötte Thaiföldön, a nemzeti valuta megerősödött, s már 260 forint alatt is lehetett eurót venni, majd, amint visszajött, gyengült a forint.
Jól tenné tehát a szocialista kormányfő, ha visszamenne Thaiföldre vagy Kubába, de vihetné magával Kovács Lászlót, Lendvai Ildikót és Kiss Pétert is. Ez mindenkinek jobb lenne: ők fogyaszthatnák a finom koktélokat, Magyarország pedig kigyógyulhatna a Medgyessy Péter és a szocialista kormány által másfél év alatt okozott bajokból. Talán még van idő egy last minute-jegy megváltására.
fidesz.hu