Kipusztulás fenyegeti az orángutánokat
Akár néhány évtizeden belül kipusztulhatnak az orángutánok a Földről - figyelmeztet a Természetvédelmi Világalap (WWF) hétfői jelentése. Az orángutánok száma az utolsó vadon élő populációiknak otthont adó Borneón és Szumátrán a száz évvel ezelőttinek 9 százalékára csökkent, egyedszámuk alig 30 ezer. Ha a folyamat ilyen ütemben halad tovább, húsz éven belül kihalhat ez az állatfaj - áll a közleményben.
Dátum: 2004-01-12 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:32.395950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenség fő oka, hogy az élőhelyükül szolgáló erdőségek a fakitermelés és a terület mezőgazdasági célú hasznosítása miatt jelentősen megfogyatkoztak - Malajziában és Indonéziában például 80 százalékkal.
A WWF az erdőirtás és az orángután-vadászat korlátozásának érdekében szeretné elérni a védett területek kiterjesztését. Jelenleg az orángutánok hatvan százaléka az ilyen természetvédelmi területeken kívül él.
E főemlős faj kritikus helyet foglal el a táplálkozási láncban, emellett a térség jelképe is - érvel Francis Sullivan, a szervezet brit tagozatának igazgatója. Hosszú távú erőfeszítést igényel és milliós költségvetéssel jár a megmentésükért vívott küzdelem, de ehhez azonnali cselekvésre van szükség - tette hozzá a WWF szakembere.
MTI - fidesz.hu