Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iráni vallási vezető nem avatkozik a politikába

Nem hajlandó beavatkozni a iráni konzervatív és reformista parlamenti képviselők közötti feszült vitába a közelgő választások jelöltjeit illetően Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője: kijelentette, hogy az ügyet jogi csatornákon keresztül kell rendezni, s ő csak a legvégső esetben lép közbe.


Dátum: 2004-01-12 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:33.261878, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A reformisták hétfőn azzal vádolták a konzervatívokat, hogy veszélyeztetik az ország jövőjét, miután a konzervatív kézben lévő Őrök Tanácsa előző nap megvétózta több mint 3500 reformista jelölt, köztük 85 jelenlegi parlamenti képviselő indulását a február 20-án esedékes választásokon. A reformista képviselők nagyrésze tiltakozásul kivonult a parlament vasárnapi üléséről, s ülősztrájkot kezdett. Több tucat képviselő hétfőn is folytatta az ülősztrájkot. "A jelenlegi szakaszban vannak jogi csatornáink erre, s mindenkinek a törvény alapján kell cselekednie" - idézte az állami rádió Hameneit, aki hétfőn fogadta a belügyminisztérium illetékeseit és a 27 iráni tartományi kormányzót, s hozzájuk intézte szavait. A kormányzók egyébként még vasárnap olyan tartalmú levéllel fordultak Mohammed Hatami államfőhöz, hogy lemondanak tisztségükről, ha az Őrök Tanácsának döntése érvényben marad. A reformisták egy része kifejezetten kérte Hamenei beavatkozását, de ő közölte, hogy arra csak végső esetben kerülhet sor. "Ha az ügy túllép a jogi eljárásokon, és olyan érzékeny pontra jut, ahol már a vezető döntését igényli, akkor felelősségünk alapján cselekedni fogunk" - fogalmazott a legfőbb vallási és politikai vezető, akié az utolsó szó minden államügyben. A Teheránban tartózkodó Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki épp azért érkezett az iráni fővárosba, hogy nagyobb politikai nyitásra ösztökélje Irán vezetőit, hangoztatta, hogy a választás belügy, de hozzátette: "A választás nem csupán a szavazás napja, hanem folyamat, amelynek igazságosnak kell lennie".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek