Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drasztikus áremelések szinte minden szinten

Az idei áremelések miatt szórólapakciót indít a Fidesz - tájékoztatott Vígh Ilona, az ellenzéki párt nőtagozatának elnöke és Aszódi Pál, a nyugdíjas tagozat elnöke hétfői sajtótájékoztatójukon. A kiadvány terjesztésére azért van szükség, hogy a közvélemény az áremelkedések kapcsán "tisztán lásson".


Dátum: 2004-01-12 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:33.919538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vígh Ilona emlékeztetett: míg az Orbán-kabinet segíteni kívánta a fiatalokat az általa létrehozott lakás- és otthonteremtési programmal, addig a jelenlegi kormány ezt lényegében megsemmisítette.

Az akció során, amelyet a nőtagozat, a nyugdíjas- és a szervezés alatt álló munkástagozat kezdeményezett, nyolcszázezer tájékoztató anyagot kíván a családokhoz eljuttatni a Szövetség.

A kiadványban megtalálható a legfontosabb termékek és szolgáltatások tavalyi és idei ára, amivel a remények szerint sikerül felhívni a figyelmet az áremelkedések inflációt jócskán meghaladó nagyságára.

Vígh Ilona elmondta: a kiadvány terjesztésére azért van szükség, hogy a közvélemény az áremelkedések kapcsán "tisztán lásson".

"Azt tapasztaljuk, hogy az ország vezetői téves képet festenek a 2004-es évről és nem tájékoztatják az embereket arról, hogy mi is vár rájuk az idén" - jelentette ki a politikus.

A nyolcszázezer füzetet a Fidesz választókerületi elnökei között osztják szét, akik körzetükben a postaládákba helyezve terjesztik azokat.

A milliárdosok kabinetje szociális vérzékenységben szenved

- A zsebük mélyére kell nézniük a nyugdíjasoknak, hogy meg tudjanak birkózni a Medgyessy-kormány által rájuk szabott terhekkel - mondta a sajtótájékoztatón Aszódi Pál.

A nyugdíjasok élet- és létkörülményeit meghatározó fejlődési folyamat "gyorsfutás" tempójában jutott el a jóléti állam megteremtésétől a megszorítás évéig. Szólt arról is, hogy a nyugdíjak reálértéke 2002-ben 10,3 százalék volt, tavaly 2,2 lett, az idei évi nyugdíjemelés mértéke pedig 6,3 lesz. Hangsúlyozta: sajnálatos tény, hogy tíz év után ismét emelkedik az infláció, és a közterhek is jelentősen növekszenek.

Az áfakulcs bevezetése, illetve módosítása és a szolgáltatások drágulása - főleg a kisnyugdíjasok esetében - jelentősen nehezíti a megélhetést. A havi többletköltség várható összege így 4210 forint lesz, az éves pedig több mint 50 ezer forint. Az alacsonyabb kategóriákban ez egy havi nyugdíj elvesztését jelenti.

- A kormányzatnak sajnos még felvetése sincs a tekintetben, hogyan kompenzálja a nyugdíjasok terheit, akik között létbizonytalanság uralkodott el - szögezte le Aszódi. Szerinte a kormány illetékesei a nyugdíjak tizedével is megpróbálnak operálni annak érdekében, hogy pozitív eredményt hozzanak ki, ha a nyugdíjasok helyzetét kell felvázolniuk bármilyen fórum előtt.

- A milliárdosok kabinetje nem is lehet szociálisan érzékeny, hiszen ezek az emberek nem ebben a szemléletben élnek - vélekedett a nyugdíjastagozat vezetője.

Kapcsolódó elemek