Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizakodó belgák és spanyolok

Az évek óta tartó lassú európai gazdasági növekedés nem hagyott mély nyomokat a belga fogyasztók lelkiállapotán: egy felmérés szerint a belgák és a spanyolok azok, akik leginkább derűlátóan látják saját hazájuk gazdasági helyzetét és kilátásait.


Dátum: 2004-01-12 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:35.316681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Cetelem bank megbízásából a közvélemény-kutatók 8 európai országban kutatták az emberek fogyasztási szokásait. Az összesen 5 ezer válaszoló közül a belgák és a spanyolok 6-osra osztályozták saját hazájuk gazdasági kilátásait (a maximális pontszám a 10-es lett volna), míg a többiek pesszimistábban nyilatkoztak, s így az átlag 5,1 lett. A legtragikusabbnak egyébként a németek, a portugálok és az oroszok látták országuk helyzetét. A belgák még ennél is optimistábbak voltak, amikor immár saját életkilátásaikról kellett nyilatkozniuk: 72 százalékuk úgy vélte, hogy pénzügyi helyzete javulni fog a következő évben, saját életszínvonalának emelkedését pedig egyenesen 81 százalékuk mondta valószínűnek. Ilyen alapállás mellett nem csoda, hogy a belgák imádnak vásárolni - de a bolthálózatok, valamint a hitelfolyósítók sajnálatára nem ész nélkül teszik ezt. Így például abban az esetben, ha jövedelmük 10 százalékkal nőne, a megkérdezettek 56 százaléka a vásárlás helyett inkább a félretevést választaná. Ez az 56 százalékos megtakarítási arány a legmagasabb Európában. A belgák 95 százaléka a vásárlást örömforrásnak tartja, 82

százalékuk pedig a komfortérzetet akarja jobbítani a pénzköltéssel - ez a vásárlások két alapvető indoka. Ami pedig a leginkább vágyott termékeket illeti, első helyen a szabadidővel kapcsolatos szolgáltatások, például az utazások állnak (a belgák 72 százaléka mindenekelőtt erre költené összegyűjtött pénzét), s ezt második helyen az elektronikai és háztartási gépek követik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek