Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biztos, hogy jó a petárdarendelet?

A Kulturális Tagozat Békés Megyei Területi Tanácsa nem ért egyet az ún. "Petárda-rendelettel" a petárdák szilveszteri engedélyezését illetően. Szerintünk a petárda használat balesetveszélyes, veszélyezteti a vagyonbiztonságot, a polgárok testi épségét és a közrendet - írja közleményében a Tanács elnöke.


Dátum: 2004-01-12 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:36.222014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Álláspontunk szerint az MSZP-SZDSZ kormány képtelen érvényt szerezni a petárdázás tilalmának, ezért a könnyebbik és rosszabb megoldását választotta a petárdázás szilveszteri engedélyezésével. Ez a szabályozás csak a rendőrségnek jó, mert mentesíti a testületet az alól, hogy az engedély nélküli petárdázók ellen szabálysértési eljárást indítson.

Az ún. petárda rendelet azért is rossz, mert végrehajthatatlan, hiszen a megvásárolt petárdákat nem csak szilveszter napján használták, hanem az azt megelőző napokban és az azt követőekben is. Megmosolyogtató a jogszabály azon rendelkezése, hogy a vásárló köteles azt január 6-áig az azt forgalmazónak ingyenesen visszavinni. Nem várható el senkitől, aki pénzért vásárol valamit, hogy azt pár nap múlva ingyen visszaadja a kereskedőnek. Az is képtelenség továbbá, hogy ha valaki nem a lakóhelyén szilveszterezett és petárdát sem a lakóhelyén vásárolt, akkor pár napon belül utazzon vissza csak azért, hogy a fel nem használt petárdát visszaadja a kereskedőnek. Az is köztudomású, hogy voltak olyan árusok, akiknek az árusításhoz engedélyük nem volt, ezeket utólag a vevő megtalálni nem is tudja. Mulatságos a rendőrségnek az a hivatkozása, hogy a forgalmazó az adott nyugta vagy számla alapján megtalálható, hiszen az illegális árusok sem nyugtát, sem számlát nem adnak.

Összegezve fentieket a petárda rendelet szilveszteri petárdázásra vonatkozó része végrehajthatatlan, továbbá a polgárok személyi és vagyoni biztonságát, valamint a közrendet veszélyezteti.

Dr. Varga Péter

Kulturális Tagozat

Békés Megyei Területi Tanácsának Elnöke

Kapcsolódó elemek