Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felvételek a Marsról

Az Európai Űrügynökség Mars-Express űrszondája hétfőn eljuttatta a Földre az első részletes felvételeit a Mars felszínéről. Az űrszonda, amely tavaly december 25 óta kering a vörös bolygó körül, 315 méter magasságból, háromdimenziós kamera segítségével készítette felvételeit.


Dátum: 2004-01-13 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:37.763196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szisztematikus fényképezés a Mars felszínéről azután lesz lehetséges, miután a jövő héten elkészül a berendezés megnagyobbítása. Bernhard von Weyhe, az ESA darmstadti irányító központjának szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta: folytatódtak a kísérletek, hogy kapcsolatot találjanak a Mars-szonda Beagle-2 robotjárművével, amely december 25-e, vagyis a Marsra való leszállása óta nem adott "életjelt". A bolygó felszínének tanulmányozása egyelőre főként a Mars-Express fedélzetéről történik, de az ESA folytatni akarja a Beagle-2 életre keltését is. A tudósok abban reménykednek, hogy csupán a számítógép átmeneti üzemzavara okozza a bajt, s azt előbb utóbb sikerül elhárítani, s utána már a vörös bolygó felszínéről is kaphatják az adatokat. Egyébként a tudományos adatgyűjtési feladatok 80 százalékát nem a Beagle-2, hanem a bolygó körül keringő szonda, a Mars-Express kapta, s terv szerint végzi is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek