Szita Károly az uniós területfejlesztésről
Kaposvár polgármestere örömmel venné, ha 2007-től a területfejlesztés hangsúlya a régiókról a városokra helyeződne át, azaz a forráselosztásnál a városok kapnának prioritást. "Öröm számomra az, hogy az Európai Unióban körvonalazódik egy olyan új finanszírozási struktúra - ami egyébként nagyon helyes -, amely elsősorban a településeket és azok közül is a városokat helyezi előtérbe" - mondta Szita Károly, hozzátéve: ez ugyanis kihat a városkörnyéki agglomerációra is, a kaposvári kistérség esetében például csaknem 80 település fejlődésére.
Dátum: 2004-01-13 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:39.088500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke, a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy az Európai Unión belül egyre inkább előtérbe kerül, s az EU következő, 2007 utáni tervezési szakaszában jelentős változást hozhat az új területfejlesztési elv. Az ezzel kapcsolatos szakértői állásfoglalásokról úgy vélekedett: "ez azért is rendkívül fontos, mert Magyarországon ma, ha valaminek létjogosultsága van, az a városkörnyéki együttműködés". Ha az Európai Unió forráselosztásában prioritást élveznek a városok, akkor erre a magyar területfejlesztésnek is egyértelműen reagálnia kell, azaz erősíteni kell a városkörnyéki együttműködéseket, át kell gondolni a jelenleg érvényben lévő hatásköri jogszabályokat - jelentette ki Kaposvár polgármestere.
MTI - fidesz.hu