Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bécs túl messze esik Budapesttől?

Nem képviseli kompetens kormánypolitikus Magyarországot a ma kezdődő bécsi Euromoney-konferencián, holott ezen a térség uniós integrációja, továbbá az eurózónához történő csatlakozás a központi téma. Ismeretes, hazánk a tavalyi Világgazdasági Fórumon is hivatalos képviselet nélkül maradt.


Dátum: 2004-01-13 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:39.413173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma kezdődik a tekintélyes brit pénzügyi magazin, az Euromoney kilencedik, a kelet-közép-európai régió jövőjével foglalkozó fóruma Bécsben, amelyre az európai országok pénzügyminiszterei, bankárai s nemzetközi befektetők, továbbá a gazdasági szaksajtó meghatározó képviselői kaptak meghívást. Mint a bécsi szervezőktől megtudtuk, 35 ország kilencszáz delegáltja vesz részt az eseményen. A konferencia napirendjén az alábbi témakörök szerepelnek: a közép-európai térség uniós csatlakozása, annak gazdasági kihatásai, az euróra történő átállás feltételei, illetve a működőtőke-áramlás kormányzati segítésének módjai. A hazánknak sem érdektelen gazdasági és pénzügyi fórumon Magyarországot kompetens kormánypolitikus nem képviseli - tudtuk meg. László Csaba felmentett pénzügyminiszter ugyanis már lemondta a részvételét, Draskovics Tibor, a kijelölt utód pedig a mai kormányszóvivői tájékoztatón mutatkozik be a nyilvánosság előtt. A Pénzügyminisztériumban a Magyar Nemzet megkeresésére nem kívántak reagálni.

OS - Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek