Vadászfegyverrel lőtt a házába behatolóra egy budapesti férfi
Vadászfegyverrel lőtt a házába behatoló idegenre egy budapesti lakos kedden; a férfi feltehetően megsérült, ám az őt ért lövést követően elmenekült - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Dátum: 2004-01-13 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:42.954869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy XI. kerületi családi házban lakó házaspár reggel észrevette, hogy egy idegen férfi tartózkodik az épület felső szintjén. A behatoló feltehetőleg fegyverrel "leterelte" a házaspárt a földszintre - mondta Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
Horváczy Emese hozzátette: az asszony kiment az utcára segítséget kérni, a férj pedig magához vette engedéllyel tartott vadászfegyverét és lövést adott le a férfira, mikor az ismét fegyvert fogott rá. A behatoló, aki feltehetően megsebesült, elmenekült a helyszínről - közölte.
Arra a kérdésre, hogy a háztulajdonos jogosan használta-e lőfegyverét, az ügyeletes csak annyit mondott, hogy még tart a helyszíni szemle.
Az MTI helyszíni információi szerint a betörő, aki többek között ékszereket vitt el, vérnyomokat hagyott maga után, és menekülés közben egyik cipőjét elveszítette.
MTI - fidesz.hu