Kitől kell félteni a fiatalokat?
Pokorni Zoltán sajtótájékoztatóján emlékeztetőül bemutatott egy 2002-ben készült felvételt, a pártelnökök vitáját, melyen Kovács László a Diákhitelt dicsérve leszögezte: "azon gondolkodunk, hogy a kamatot egy picit lejjebb visszük". Ezzel szemben a kormány legújabb tervét, miszerint 12 százalékra növelik a diákhitel kamatát - senki sem cáfolja. A Fidesz alelnöke bejelentette: Diákhitel-Veszteségkalkulátor készül, melynek segítségével ki lehet majd számolni, mennyi pénzt vesz el a fiataloktól a szocialista kormány.
Dátum: 2004-01-13 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:44.237516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szövetség alelnöke emlékeztetett: a választási kampányban Kovács László elmondta: nagyon jó a diákhitel, de kevesen veszik igénybe, mert túl magas a kamat, és attól félnek, hogy nem tudják visszafizetni. Kovács László ezért akkor azt is hozzátette: "azon gondolkodunk, hogy a kamatot egy picit lejjebb visszük".
Ezzel szemben most az a senki által nem cáfolt hír röppent fel, mondta Pokorni Zoltán, hogy az egyszer már megemelt kamatot 12 százalékra növeli. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy mintegy 9 évvel hosszabb ideig tart a hitel visszafizetése, azaz a szocialista kormány "jóvoltából" 20 év helyett 29 évig fizetik vissza a hitelt az ezzel élők. Az 5 millió forint helyett pedig a kamatemelés miatt 13 millió forintra nő a visszafizetendő összeg.
Mindez Medgyessy Péter és László Csaba közös felelőssége, hiszen a Diákhitel Központ kész helyzet előtt áll, a magyar gazdaságot pedig a miniszterelnök és pénzügyminisztere juttatta el a mai helyzetbe. Ez az ára a szocialista kormány gazdaságpolitikájának, szögezte le Pokorni Zoltán.
Diákhitel-Veszteségkalkulátor készül
A diákhitellel élők tisztánlátása érdekében a Fidesz Diákhitel-Veszteségkalkulátort készít, amelynek segítségével mindenki kiszámíthatja majd, hogy a módosításokkal mennyi pénzt vesznek ki a zsebükből a szocialisták.
A Fidesz alelnöke kifejtette: a kormány előtt több lehetőség áll, de leginkább az lenne célravezető, ha véget vetnének a hazudozásnak és a mellébeszélésnek, s ehelyett Magyarország gazdaságát sikeres gazdaságpolitikával a jó irányba mozdítanák elő. Sajnos, mutatott rá Pokorni Zoltán, a 2004-es költségvetés 7 nap alatt megbukott. Ami azóta történik, látszik hogy Medgyessy Péter szavainak, tetteinek valóban következménye van - a diákhitellel élők saját bőrükön érzik a következményeket. Nem véletlen, hogy a Fidesz felajánlotta segítségét a kormánynak egy működőképes költségvetés kialakításához - mutatott rá Pokorni Zoltán.
fidesz.hu