Lesz-e új Medgyessy-csomag?
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti képviselőcsoportja a mai napon kezdeményezi az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának összehívását, melyen a miniszterelnököt hallgatnák meg. A jelen gazdasági helyzetben a polgárok világos, egyértelmű válaszokat várnak a miniszterelnöktől, hiszen joguk van tudni, hogy tervez-e, és ha igen, milyen megszorításokat, Medgyessy Péter?
Dátum: 2004-01-13 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:45.187147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti képviselőcsoportja a mai napon kezdeményezi az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának összehívását.
A rendkívüli ülést indokolják az elmúlt hetekben megjelent, a magyar gazdaságról szóló kiábrándító makrogazdasági adatok, az ennek következtében bizonytalanná vált forintpiac, valamint az ezekkel kapcsolatos hiteles kormányzati intézkedések elmaradása, illetve a meghozott döntések indoklásának és magyarázatának hiánya.
A polgárok ebben a helyzetben világos, egyértelmű válaszokat várnak a miniszterelnöktől, hiszen joguk van tudni, hogy tervez-e, és ha igen, milyen megszorításokat, Medgyessy Péter?
Tervezi-e a kormányzat az eurozónába való belépés elhalasztását? Tud-e magyarázatot adni Medgyessy Péter az államháztartási hiány nagyságára?
Milyen garanciákat kíván adni a kormány az ez évre tervezett GDP növekedés megvalósulására? Hogyan kívánja megakadályozni Medgyessy Péter az államadósság drámai növekedését? Hogyan kívánja megerősíteni Medgyessy Péter, a hazai vállalkozások export tevékenységét és megfordítani a romló tendenciákat? S végül, de nem utolsó sorban, annak fényében, hogy a 2003-ra tervezett államháztartási hiány 200 milliárd forinttal nagyobb lett, s ennek következtében a 2004-es költségvetés számai nem valós adatokon alapulnak, várható-e az idei büdzsé módosítása?
Mivel az elmúlt hetet, a kialakult válság ellenére is csak a Medgyessy-kormány tétlensége, valamint a bűnbak keresés és a PR-propaganda jellemezte, szükséges, hogy az Országgyűlés szakbizottsága megvizsgálja a kabinet és a miniszterelnök felelősségét. Ennek érdekében a Fidesz Frakciója kezdeményezi, hogy a Költségvetési Bizottság hallgassa meg László Csaba pénzügyminisztert, valamint Medgyessy Péter kormányfőt.
Budapest, 2004. január 13.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport