Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ellenzéki agrárkerekasztal alakulhat

Ha a tervezett agrárkerekasztalon a kormány nem kíván aktuális témákat érinteni, akkor a Fidesz kivonul a tárgyalásokról, és azonnal kezdeményezi az ellenzéki kerekasztal összehívását - közölte Faludi Sándor, a Fidesz Gazda Tagozatának elnöke keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-01-13 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:46.438560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz Gazda Tagozata attól tart, hogy az agrárkerekasztalt a kabinet csak kommunikációs tréningnek tekinti majd, és ott csak a hosszabb távú elképzelésekről esik szó, miközben a mezőgazdaság súlyos válságban van - mondta a politikus. Hozzátette, hogy a kormányzat összehívta a kerekasztalt előkészítő tanácskozást, de információk szerint a fórumon a kabinet a mezőgazdaság tíz-, húsz-, százéves jövőjéről kíván szót ejteni.

Faludi Sándor kifejtette, hogy ha most nem kap segítséget az agrárium, nem érdemes annak hosszabb távú jövőjét tervezni. Mint mondta, a Fidesz szerdán kíván egyeztetni az MDF-fel arról, hogy milyen álláspontot képviseljenek az agrárkerekasztal előkészítéséről rendezett tanácskozáson. Hangsúlyozta, a magyar mezőgazdaság súlyos helyzetének normalizálására a kormánynak az uniós csatlakozás előtt mindössze négy hónapja maradt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek