Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz a kistelepülések közlekedésének javításáért

Falubuszokkal kellene megoldani a kistelepüléseken élők közlekedését - mondta kedden a Baranya megyei Sósvertike határában a helyközi Volán-járatok megszüntetése miatt tartott sajtótájékoztatón Bánki Erik, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.


Dátum: 2004-01-13 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:48.282814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bánki Erik elmondta, elsődleges céljuk - képviselőtársával, Papcsák Ferenccel közösen -, hogy a kormányzat figyelmét ráirányítsák a kistelepülésekre közlekedő helyközi járatok számának csökkentésével járó következményekre. A baranyai Sósvertike tipikus példa erre, a zsáktelepülésre korábban négy járat közlekedett: kettő a reggeli, egy a déli, egy pedig a délutáni órákban. Ebből kettőt tavaly májusban a Volán megszüntetett, amivel nehéz helyzetbe hozta a településen élőket - mondta a képviselő. Utalt arra, hogy a megye ezen térségében 62 százalékos a munkanélküliség, a kora reggeli busz leállításával a más településen dolgozók, tanulók bejárása került veszélybe. Kitért arra is, Sósvertike éves költségvetése 34 millió forint, ebből kell kigazdálkodniuk a falubuszra fordított 600 ezer forintot, amivel a falu lakóinak közlekedését oldották meg. Bánki Erik szólt arról: a megye 52 településén 70 járatot szüntetett meg a Volán, és ezek közül 35 esetben nem értettek egyet az intézkedéssel. A járatok megszüntetésével az állam nem látja el a közlekedésről szóló törvényben leírt szolgáltatási kötelezettségét - tette hozzá. A fideszes politikus elmondta, hogy a parlament ebben az esztendőben tárgyalja a menetrendszerinti járatok ügyét, és javasolni fogják, hogy a kistelepülésen élők közlekedését falubuszokkal oldják meg. Ez Baranyában a számításaik szerint 30-40 millió forint többletköltséget jelentene. A Pannon Volán tavaly járatokat szüntetett meg, mert kevés volt az utas, a jegybevétel még a kilométerenkénti 50 forintos üzemanyagköltséget sem fedezte.Ilyen okok miatt 19 munkanapi, 10 szombati és 18 vasárnapi járat állt le. Jelenleg 250 olyan baranyai helyközi buszjáratuk van, amelyek fenntartásához mintegy száz önkormányzat nem egészen 20 millió forinttal járul hozzá. A járatok egy-két utas kedvéért a főútról nem térnek be a zsáktelepülésekre, hétvégéken már 52 baranyai zsáktelepülés lakói kényszerülnek egy-két kilométert gyalogolni a nagyobb településről induló buszhoz. A buszleállítások ellen nyáron félpályás útlezárással tüntetett kilenc dél-baranyai település lakossága a Bóly és Borjád közötti úton, eredménytelenül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek