Rumsfeld cáfolja, hogy Bush már beiktatásakor Irak ellen készült
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint a sértettség munkál Paul O,Neill volt pénzügyminiszterben, aki azzal vádolta George Bush amerikai elnököt, hogy 2001. januári beiktatása óta tudatosan készült az Irak elleni háborúra és feltett szándéka volt Szaddám Huszein elnök eltávolítása a hatalomból.
Dátum: 2004-01-14 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:51.669960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rumsfeld keddi sajtóértekezletén leszögezte, hogy az elnök csak tavaly márciusban döntött a háború mellett, miután minden más hiábavalónak bizonyult. Az Egyesült Államokban kedden jelent meg Ron Suskind Pulitzer-díjas újságírónak A hűség ára című könyve, amely a volt pénzügyminiszter által szolgáltatott információk és dokumentumok felhasználásával igen kedvezőtlen képet fest George Bushról és a döntéshozatali folyamatról. Rumsfeld szerint ég és föld a különbség aközött, amit a miniszter sugall és amit ő maga tapasztalt. Szerencsésnek érzi magát azért, hogy olyan formátumú emberrel dolgozhat együtt, mint George Bush, akit rendkívül tisztel szellemi képességeiért, a dolgokhoz való építő és pozitív hozzáállásáért. O,Neill szerint az elnök a kormány ülésein úgy viselkedett, mint "vak a süketek között". A részletes előterjesztéseket nem olvasta el, vagy azért, mert nem akarta, vagy azért, mert képtelen volt rá. A követendő politikáról így Dick Cheney alelnök döntött, Karl Rove és Karen Hughes elnöki tanácsadók, valamint Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó támogatásával. Ez a "pretoriánus gárda" vette körül az elnököt és tartotta távol tőle az eltérő nézeteket. Rumsfeld elmondta, hogy telefonon kétszer is érdeklődött régi barátjánál a készülő könyv felől, amikor annak híre kelt, de nem akarta lebeszélni róla. O,Neillt 2002 végén kényszerítették lemondásra, mivel nyíltan bírálta az elnök adócsökkentési terveit. Az exminiszter kedden cáfolta, hogy titkos dokumentumokat adott volna át a könyv szerzőjének. A pénzügyi tárca hétfőn bejelentette, hogy vizsgálatot indít annak kiderítésére, miként kerülhetett egy titkos dokumentum a CBS-nek a volt miniszterrel készített vasárnapi interjújába. O,Neill elmondta, hogy egyetlen dokumentumot sem vitt el, hanem a tárca fő jogtanácsosát kérte meg arra, hogy bocsássa a rendelkezésére azokat az okmányokat, amelyeket megkaphat, hogy segítse az újságírót a könyv megírásában. A jogtanácsos küldött neki néhány CD-t, amelyeket úgy adott tovább, hogy beléjük sem nézett. Nem hiszi, hogy a 19 ezer okmány bármelyike titkos lenne, s csupán a tévében mutatott borítón szerepelt az a szó, hogy titkos. O,Neill azt mondta, hogy a novemberi elnökválasztáson valószínűleg Bushra szavaz majd, de az amerikaiaknak sokkal többet kell megkövetelniük vezetőiktől. Wesley Clark, a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó nyugalmazott tábornok kedden bírálta a volt pénzügyminiszter ellen indított vizsgálatot. Teljes kongresszusi vizsgálatot követelt az iraki háború ügyében. "Nem tudjuk, mik voltak az indítékok, csak azt tudjuk, hogy már 180 milliárd dollárt költöttünk el, 480 amerikai vesztette életét, 2500 pedig maradandó sérüléseket szenvedett" - mondta a NATO európai erőinek volt parancsnoka.
MTI - fidesz.hu