Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush az űrkutatásról

Az amerikai űrkutatási hivatal költségvetésének öt százalékkal történő emelését fogja javasolni George Bush amerikai elnök, aki szerdán ismerteti az űrkutatással kapcsolatos nagyra törő terveit. Nevük elhallgatását kérő fehér házi tisztségviselők elmondták, hogy az elképzelések szerint két évtizeden belül emberek által lakott bázist létesítenek a Holdon, amelyet ugródeszkaként használnak majd a világűr mélyebb kiaknázásához.


Dátum: 2004-01-14 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:52.243134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Már innen indulna a Marsra 2030 körül az ember által vezetett űrhajó is. A jelenlegi űrsiklókat űrjárművek új generációja váltja fel, ezek képesek lesznek embereket szállítani a Holdra. A NASA a 2004-es, tavaly október 1-jén kezdődött pénzügyi évben 15,5 milliárd dolláros költségvetéssel gazdálkodhat, ami 90 millió dolláros emelkedést jelent az előző évhez képest. Bush elnök azt tervezi, hogy ezt az összeget további 775 millió dollárral egészítik ki, és a következő öt évben évi 5 százalékkal emelik a NASA büdzséjét. Az ambiciózus tervek anyagi forrását részben az űrsikló-program befejezéséből, illetve a nemzetközi űrállomás építésében és üzemeltetésében vállalt kötelezettségek felmondásából teremtik elő. A NASA jelenleg évi négymilliárd dollárt költ az űrsiklókra, a nemzetközi űrállomás pedig további egymilliárd dollárt emészt fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek