Bankármodernizáció az egészségügyben: elszegényítés
A Fidesz új egészségügyi költségvetés megalkotását tartja szükségesnek. Az ágazatban végrehajtott bankármodernizáció veszélybe sodorta az egészségügyet - mondta Mikola István szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-01-14 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:55.548943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szövetség egészségügyi egyeztető fóruma továbbra is elkötelezett az egészségügyi alapértékek, a szolidaritás, az egyenlő hozzáférés, a közfinanszírozás és a társadalmi ellenőrzés elvei mellett. A most folyó szocialista bankármodernizáció ezeket az alapértékeket fenyegeti, jelentette ki Mikola István. A volt egészségügyi miniszter elmondta, hogy 2004-ben jelentős ellátásszűkítés várható az egészségügyben, amely nagy hatással lesz az intézményrendszerre is. Az intézményekre jövőre jelentős terhet ró a bevezetett 5 százalékos gyógyszeráfa, a növekvő infláció és a forint elértéktelenedéséből adódó importkiadások növekedése. Mikola István kifejtette, hogy ha a tavalyi trend folytatódik a gyógyszerpiacon, akkor a gyógyszerkiadás 301 milliárd forintra kalkulálható, miközben a költségvetés 239 milliárd forintot irányoz elő. A különbséget természetesen a magyar betegekkel fizetteti meg a kormány. Mint mondta, a Szövetség dolgozik azon, hogy egy új költségvetésben az egészségügy jobban pozícionált legyen, és kikerüljön a szféra a "futottak még" kategóriából. A hálapénz kérdéséről szólva Mikola István azt kérte Kökény Mihálytól, hogy hagyja abba a szimatolást az APEH-nél az orvosok adóbefizetései körül.
Gógl Árpád a paraszolvencia kérdéséről szólva elmondta, hogy a kormány a kérdést azért helyezte most előtérbe, hogy ezzel elfedje az egészségügy fontosabb gondjait. Gógl Árpád szerint a hálapénz az ellátáshoz való hozzájutás egyenlőtlenségének következménye. Nem az a megoldás, hogy a kormányzat korruptnak kiáltja ki az orvosi kart, és az adóhatósággal fenyegeti őket, hanem az ellátáshoz való hozzáférés mindenki számára elérhető módját kellene inkább megteremteni.
Dr. Beneda Attila a háziorvosi praxis támogatási rendszerének tarhatatlanságáról beszélt. A kormányzati elképzelés szerint a praxisba visszaforgatott pénzt az orvosnak felírt gyógyszereken kellene megspórolnia, ami súlyos etikai problémákat vet fel.
fidesz.hu