A Hír TV a gyermekekért
Borókai Gábor, a Hír Televízió Rt. vezérigazgatója a Prima Primissima különdíj átvételekor felajánlott, egymillió forintról szóló adománylevelet adott át szerdán a Szent Márton Gyermekmentőszolgálat Közhasznú Alapítványnak.
Dátum: 2004-01-14 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:56.730827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eseményen elhangzott hogy a Hír TV szervezésében február 1-jén a fővárosi Gundel étteremben borárverést rendeznek az alapítvány támogatására. Gesztes Éva, az alapítvány elnöke az eseményen arról beszélt: az adományokat vidéki mentőautók speciális fejlesztésére fordítják. Az alapítvány létrehozásának gondolata 1998-ban merült fel. A következő év áprilisában állt üzembe a fővárosban az első, gyermekek baleseti ellátását és kórházak közötti szállítását végző speciális rohamkocsi, amely az elmúlt öt év alatt mintegy 10 ezer esetben vonult ki - mondta el az eseményen László Endre Márton, az alapítvány egyik létrehozója.
A december 11-én átadott Prima Primissima közönségdíjat a Hír TV stábja nyerte el; a tévécsatorna emellett az elektronikus média kategória egyik jelöltjeként Prima elismerést is kapott. A Prima Primissima díjat tavaly nyáron alapította Demján Sándor üzletember, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökségének támogatásával. A felajánlásnak köszönhetően a Prima Primissima Alapítvány 10 éven át ítélheti oda a díjat, amely a Zsolnay porcelángyár által készített Kincsem-szoborból - a közönségdíj esetében pedig a világhírű versenylóról megformázott kristály alkotásból - és 50-50 ezer eurós pénzdíjból áll.
A Prima Primissima 10 kategóriájában 30 jelöltre adhatta le voksait a közönség októbertől telefonon és sms-en is. A díjazottakról a kiosztó ünnepség napján titkos szavazással döntött a VOSZ elnöksége. A díj mellett a kategóriák további jelöltjei Prima elismerést, illetve az azzal járó 10-10 ezer eurós jutalmat kaptak.
MTI - fidesz.hu