Az MSZP száznapos programja nem lesz teljesíthető száz nap alatt
Az MDF egyetért azzal, hogy a kormány a külföldiek magyarországi termőföld-szerzésének tilalmára kialkudott hét éven túl biztosítékként további három évet kér az Európai Uniótól, ha a magyar földárak hét év után jelentősen alatta maradnak az uniós átlagnak - jelentette ki Boros Imre tárca nélküli miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-04-24 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:56.363833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A PHARE-pénzek kormányzati koordinációjáért felelős miniszter, aki a parlamenti választásokon a Fidesz-MDF jelöltjeként szerzett mandátumot, hangsúlyozta, hogy ez az egyetlen követhető, a nemzeti érdekeket képviselő álláspont.
Boros Imre bírálta Kovács László MSZP-elnököt, mondván, a földkérdésben mást nyilatkozik a Reutersnek és mást a magyar sajtónak.
A pártelnök a Reutersnek adott nyilatkozatában - Boros Imre állítása szerint - azt mondta, hogy ha az EU hajlandó három évre csökkenteni az uniós agrártámogatások kifizetésének átmeneti időszakát, akkor Magyarország ugyanezt az átmeneti időtartamot ajánlja a külföldiek földvásárlásával kapcsolatban.
Mint Boros Imre ismertette, Kovács László egy budapesti sajtótájékoztatón ugyanakkor azt mondta, túl rövidnek tartja a hétéves átmeneti időszakot a külföldiek földszerzésével kapcsolatban.
A miniszter a sajtótájékoztatón kifejtette azon véleményét, hogy az MSZP száznapos programja nem lesz teljesíthető száz nap alatt.
Úgy vélte, hogy röviddel az önkormányzati választások után a következő kormány felemeli a gázárakat. Ennek bizonyítékául azt említette, hogy sajtóhírek szerint Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt kijelentette: nincs szükség a forint további erősítésére, és beavatkozást is kilátásba helyezett az erősödés megfékezésére.
Boros Imre szerint ez azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank forintot fog eladni és devizát fog felhalmozni, ezáltal növekedni fog az infláció, és ez lehetőséget teremt majd az árak emelésére. Felhívta a figyelmet arra, hogy a devizafelhalmozás jelentős veszteséget okozhat a jegybanknak.