Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túl közel a kormány a köztévéhez - kizár az EBU?

A European Broadcasting Union (EBU) kizárással, illetve perek sokaságával fenyegette meg a köztelevíziót a nem EU-konform, kormányfüggő médiafinanszírozási rendszere miatt - értesült a Magyar Nemzet. A kizárással veszélybe kerülhet az olimpia közvetítése és a külpolitikai képanyagok sugárzása is.


Dátum: 2004-01-14 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:58.893525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az európai médiaszervezet, az EBU azt kérte, hogy az állami költségvetésben tételesen szerepeljen az MTV finanszírozása, és így lehessen biztosítani a független köztévé működését, amelynek gazdálkodása is jobban ellenőrizhető lenne - mondta el a lapnak Czeglédi László, az MTV Közalapítvány MSZP-s kuratóriumi elnöke. A Magyar Nemzet információira, miszerint az EBU perek sokaságával és kizárással fenyegette meg az MTV-t a kormányfüggő finanszírozás miatt, elmondta: nem ilyen élesen vetődött fel a kérdés, bár az EBU több európai televíziót is beperelt már az adott kormány finanszírozási technikája miatt, és szerintük Magyarországon sincs megoldva a köztévé finanszírozása.

Közölte: az elnökségnek ugyanaz a célja, mint az EBU-nak, a normatív finanszírozás kialakítása. Az intézményt már tavaly ki akarta zárni a szervezet tagjai sorából, mivel az MTV évek óta nem fizette a mára több száz millió forintra rúgó tagdíjhátralékát. Televíziós források arra hívták fel a figyelmet: az EBU figyelmeztetését komolyan kell venni, az esetleges kizárással pedig az MTV akár az olimpia közvetítésétől is eleshet. Mint mondták, a köztévé az EBU programcseréjén keresztül jut hozzá a külpolitikai és sporthíreinek külföldi képanyagához.

Újhelyi István szocialista médiapolitikus elérhetetlennek bizonyult. - Az európai uniós csatlakozásunkhoz közeledve kiderült: a kormány a közmédiumok finanszírozásáról Brüsszelnek sem mond igazat, de az unióban már felfedezték ezt - közölte Szalai Annamária. A fideszes médiapolitikus bízik abban, hogy az EU hatására a kormánytöbbség megváltoztatja a kormányfüggő, médiatörvény- és EU-norma-ellenes finanszírozási rendszert.

Pindroch Tamás, Magyar Nemzet, 2003. január 14.

Kapcsolódó elemek