Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hallgat a kormány a húsba vágó kérdésekről

A Fidesz-frakció érthetetlennek tartja, hogy a kormány miért nem foglalkozott azzal a 120 milliárd forintos megszorító csomaggal, amelynek szükségességét Draskovics Tibor, a pénzügyi tárca várományosa jelentette be - mondta Halász János szerdán az MTI-nek.


Dátum: 2004-01-14 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:24:59.781035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Fontos lenne, hogy az emberek megtudják, a kormány honnan kíván 120 milliárd forintot elvonni, mire vonatkozik majd a költségvetési megszorító intézkedéscsomag" - hangsúlyozta a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának szóvivője.

Halász János szintén fontosnak nevezte, hogy a kormányfő személyesen jelenjen meg a költségvetési bizottság rendkívüli ülésén - amelyet hétfőre hívtak össze - és adjon magyarázatot a büdzsé hiányára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek