Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A költségvetés 7 nap alatt megbukott

,,Az ez évi költségvetés gyakorlatilag hét nap alatt megbukott - jelentette ki Pokorni Zoltán a tegnapi Sopronban tartott sajtótájékoztatóján. A Fidesz alelnöke emlékeztetett arra: nem véletlenül jelezte a Medgyessy-kormánynak a Fidesz még decemberben, hogy gondolják újra a költségvetés számait.


Dátum: 2004-01-14 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:00.070651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Ma a költségvetés nem ér többet egy darab papírnál - mondta a politikus, aki hozzátette: ,,Az új pénzügyminiszter legsürgetőbb dolga az kell hogy legyen, hogy a realitásokkal számot vető, valóságos alapokon nyugvó költségvetést készítsen, olyant, amely valós gazdasági folyamatokon alapul. Hipotetikus számokkal nem lehet bizalomról, kiszámíthatóságról, biztonságról beszélni, pedig az ország működésképességéhez ez kell - szögezte le Pokorni Zoltán.

A továbbiakban az Orbán-kabinet volt oktatásügyi minisztere arra is figyelmeztetett, hogy veszélybe kerülhet a diákhitelrendszer. Kifejtette: ígéreteikkel ellentétben a szocialisták nem csökkentik, hanem növelik a diákhitel kamatait. Rámutatott: 2001. évi bevezetésekor a diákhitel megállapított kamatának mértéke 9,5 százalék volt, amely 2003-ban 9,92 százalékra nőtt; a jelenlegi információk szerint ez idén akár 12 százalékra is nőhet.

Pokorni Zoltán elmondta: ez nem politikai vitát jelent, hanem gyakorlati következményeket: azt, hogy az öt évre felvett diákhitel visszafizetésére szükséges eddigi húsz év helyett, a kamatnövekedés következtében, huszonkilenc évre lesz szükség, továbbá az eredetileg 5 millió forint helyett 13 millió forintot lesz kénytelen a diákhitelt felvett, pályakezdő fiatal visszafizetni.

A Fidesz számtalanszor felhívta a figyelmet a kormány rossz gazdaságpolitikájára, amelynek ezúttal a közvetlen hatása és következménye: plusz 9 év, és plusz 8 millió forint.

A Fidesz átalakítási folyamatáról szóló kérdésre válaszolva a politikus hangsúlyozta: a szövetségben helye és szerepe lesz az MDF-nek és a Jobbik-nak is. A szövetségé alakulás egy nehéz dilemmára talált, működőképes és jó politikai válasz, amely szerint a sokféle politikai erőt és szemléletet felvonultató nemzeti oldal - kereszténydemokraták, kisgazdák, a Fidesz, az MDF, MDNP, Fidelitas, Lungo Drom, nemzeti radikálisok - az alapkérdésekben egyetértve, ugyanakkor önmagukat és értékeiket külön is megőrizve tudnak szövetségre lépni - jelentette ki Pokorni.

A Kormány oktatáspolitikájára vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: Javíthatatlan pedagógusként optimista, és minden esetben a jó szándékot feltételezi. A kormány oktatáspolitikájának megítélésében az MSZP is nehéz helyzetben van, hiszen abban nem azok a megfontolások tükröződnek, amelyeket egy szocialista, vagy szociáldemokrata párt ma vállalna.

,,Az elhibázott oktatáspolitika mögött nem gonoszságot feltételezek, hanem tévedést; hibás meggyőződést." - jelentette ki a politikus, hozzátéve: ,,Nem véletlenül nyilatkozott úgy 1998-ban Jánosi György , hogy soha többet nem adják az SZDSZ kezébe az oktatási tárcát. A szocialisták 2002-ben is derekasan küzdöttek, hogy arról lebeszéljék a koalíciós partnert, de láthatóan az SZDSZ számára a koalíció feltétele volt. Egyébként a szocialistáknak jó okuk volt az óvatosságra, mert az oktatáspolitikát egy nagyon szűk liberális csapat megfontolásai határozzák meg, önmagukhoz, társadalomképükhöz hűen és tervszerűen. Mi ezzel a világképpel, társadalomképpel vitatkozunk."

Hivatkozva a Nemzeti Alaptanterv ellenkezést és vitát kiváltó módosítására jelentette ki: abban nincs vita, hogy a jelenlegi oktatási gyakorlatban fontos megerősíteni azt a szemléletet, hogy az ismeretek nem önmagukért valók. Azt azonban szélsőséges túlzásnak tartjuk, ha a tanterv csak kompetenciákat tartalmaz és mellette minimális ismeretkört sem ír le, azért mert gyengíti az iskolának a közösségteremtő funkcióját, amely a nemzet kulturális jelkészletét is újrateremti és megadja.

gondola - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek