Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Petőfi szobor Rimaszombat főterén

Nem a református gimnázium kertjében, hanem Rimaszombat főterén állítják majd fel Izsó Miklós Petőfi-szobrát. Az eredeti tervektől eltérően a szobor avatására nem március 15-ikén, hanem május 29-én, azon a napon kerül majd sor, amikor Petőfit Rimaszombatban táblabíróvá választották.


Dátum: 2004-01-14 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:00.666394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez a nap egyben a szobrot megalkotó Izsó Miklós halálának az évfordulója is. A Rimaszombatban felállítandó Petőfi-szobrot annak idején a budapesti Március 15. térre tervezték, de mert máshogy alakult, Izsó Miklós három Petőfi-szobrának gipszöntvényét Rimaszombatnak ajándékozta. A gömöri város azóta is megőrizte azokat és most Magyarországon bronzba önteti, hogy Tompa Mihály szülővárosában annak a Petőfi Sándornak is emléket állítson, aki itt szerezte egyetlen közéleti tisztségét. "Másnap kineveztettem, és fölesküdtem táblabírónak...Isten és Gömör-megye kegyelméből" - írta Petőfi a jeles eseményről. B. Kovács István történész, a Petőfi emlékbizottság elnök elmondta: Cifrus István, Rimaszombat polgármestere vállalta, hogy a város következő képviselőtestületi ülésén a Petőfi-szobor Tompa-téren való felállítását fogja indítványozni. Az eredetileg tervezett helyszíntől azért tekintenek el, mert az egykori protestáns gimnázium épülete - melynek kertjében a szobor állott volna - a zömmel szlovák evangélikus és döntően magyar református egyház osztatlan tulajdonát képezi, az evangélikusok azonban nem járultak hozzá, hogy Petőfi a jelzett ingatlanon helyet kapjon. - A szoboravatás új időpontja azért is ígérkezik kedvezőbbnek, mert szándékaink szerint a rimaszombati Petőfi szobor a magyar-szlovák kölcsönösség, egyszersmind a közös európai jövő jelképe is kíván lenni - mondta B. Kovács István. A költségekhez Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a kormány költségvetési tartalékalapjából hatszázezer koronával, Rimaszombat önkormányzata és szlovákiai magyar adományozók eddig száz-százezer koronával, az Illyés Közalapítvány 700 ezer forinttal járult hozzá, és támogatást ígért a Határon Túli Magyarok Hivatala is. Ezen túlmenően már több magyarországi önkormányzat is adományozott, vagy ígért pénzt a Petőfi szobor felállításának egymillió koronát meghaladó költségeire.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek