Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A használtautó-kereskedőket sem kíméli a kormány

Mintegy 200 használtautó-kereskedő képviselői a regisztrációs adó bevezetése elleni tiltakozó petíciót adnak át csütörtökön a Pénzügyminisztérium illetékesének - tájékoztatott Fojt Attila, a Rekord Kft. ügyvezető igazgatója szerdán.


Dátum: 2004-01-14 20:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:01.876831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: a használtautó-kereskedők azt kérik a döntéshozóktól, hogy a regisztrációs adó bevezetéséről szóló törvény február 1-jei hatályba lépését az eredetileg tervezett május 1-jére módosítsák, és ha már megfizették az autó után a fogyasztási adót, akkor ne kelljen regisztrációs adót is fizetni. A használt autókat importáló kisvállalkozások több szempontból is diszkriminatívnak tartják a február 1-jén bevezetendő regisztrációs adót, amely szerintük jelentősen emeli a használt autó árát - mutatott rá Fojt Attila. Kifejtette: kifogásolják, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem az uniós csatlakozáskor, hanem már februártól bevezetik a gépkocsik forgalomba állításakor fizetendő, a fogyasztási adót leváltó regisztrációs adót, amit a Pénzügyminisztérium költségvetési megfontolásokból hozott 3 hónappal előre. Az új adó legkisebb összege kilencvenezer, a legmagasabb pedig 1,6 millió forint. Amíg jelenleg a jármű műszaki paraméterei alapján, százalékos arányban határozzák meg a fogyasztási adó összegét, addig a regisztrációs adó fix összegű lesz. Fojt Attila szerint a törvény hátrányosan különbözteti meg a használtautó-importőr kereskedőt és a magánimportőrt. A kereskedők szerint a raktáron lévő el nem adott, forgalomba még nem helyezett, de fogyasztási adóval már korábban terhelt autókra február 1-je után meg kell majd fizetni a regisztrációs adót is. A fogyasztási adó visszajár majd, ám például az éves bevalló kisvállalkozások esetében ez akkora forgóeszköz kiesést jelent, ami csődbe viheti e cégeket. A több száz csődbe menő cég miatt lényegesen csökkennek az állami adó- és járulék bevételek - mutatott rá. Előzetes számításaik szerint ez 350-450 személygépkocsit importáló céget, 3-4 ezer foglalkoztatottat, illetve ezen cégek 25-30 ezer autóját érinti.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek