Megduplázódott a folyó fizetési mérleg hiánya
A Magyar Nemzeti Bank tegnapi közleménye szerint tavaly novemberben a folyó fizetési mérleg hiánya 200 millió eurót tett ki, így 2003 első tizenegy hónapjában összesen 4,147 milliárd euró lett a deficit. A jelentés megállapítja, hogy a folyó hiány alakulásában elsősorban a javuló reálgazdasági tranzakciók játszották a főszerepet.
Dátum: 2004-01-15 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:02.501666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Piaci elemzők a most nyilvánosságra hozott hiánynál magasabb deficitet prognosztizáltak novemberre, ezzel együtt a deficit lényegesen meghaladja az egy évvel ezelőtti mértéket: a folyó hiány 2002. január-novemberi viszonylatban még mindössze 2,134 milliárd euró volt, azaz a jelenlegi deficit az egy évvel ezelőtti hiány duplája.
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a végleges tavalyi hiány csak a következő hónapokban derül ki, ekkorra válik ugyanis nyilvánvalóvá, hogy a multinacionális cégek nyereségükből milyen öszszegeket utalnak haza.
Összehangoltabb, konzisztens gazdaságpolitikát ígért tegnapi nyilatkozatában Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter-jelölt ugyanakkor elismerte, hogy számottevő egyensúlyhiány állt elő a magyar gazdaságban, a bérköltségek pedig óriási terhet jelentenek.
A hazai gazdaságkutatók, valamint külföldi szaklapok szerint igen nehéz helyzetben van az új pénzügyminiszter: nagymértékűvé vált és felgyorsult a hazai tőke kiáramlása, az MNB tegnapi adataiból pedig kiderül, hogy az év egészében jelentkező nagyarányú költekezést a külföld finanszírozta. A forintgyengülés hátterében a gazdaságpolitika egészének "súlyos hitelességi válsága" áll - tájékoztattak tegnap az ICEG Európai Központ közgazdasági kutatóintézetének elemzői.
Szabó Eszter
MNO - fidesz.hu