Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schuster újra ringbe száll

Rudolf Schuster szlovák elnök várhatóan ismét indul az államfői posztért az április 3-ra kiírt választáson. Schuster indulásának szándékát szóvivője, Ján Füle jelentette be szerdán késő este Pozsonyban.


Dátum: 2004-01-15 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:04.008504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Várható volt, hogy a jelenlegi államfő ismét jelöltetni kívánja magát. A szóvivő jelezte: Schuster semmiképpen sem kíván arra hagyatkozni, hogy bármelyik politikai párt támogatására építsen. Ezt elkerülendő, megbízása nyomán máris megkezdte tevékenységét az a három személyből álló bizottság, amely az induláshoz szükséges 15 ezer támogató aláírást lesz hivatott összegyűjteni. A bizottság tevékenységének megkezdéséről Schusternek állítólag nem volt tudomása. A szlovákiai elnökválasztásnak már tucatnyi jelöltje van, de valószínűnek látszik, hogy jelenlegi államfő - vagy más jelölt -, ugyanúgy mint öt éve, ismét Vladimír Meciarral, az ellenzéki Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) elnökével fog megküzdeni a várhatóan kétfordulós megmérettetés második fordulójában. Ha valóban lesz második forduló, azt két héttel az első után, április 17-én tartják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek