Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bemutatott Amerikának a brazil pilóta

A brazil rendőrség őrizetbe vette szerdán az American Airlines amerikai légitársaság egyik pilótáját, aki obszcén kézmozdulatot tett, miközben ujjlenyomatot vettek róla és lefényképezték. Az Egyesült Államokban január 5-e óta 27 ország kivételével minden külföldi beutazóról, köztük a brazil állampolgárokról ujjlenyomatot vesznek és fényképet készítenek. Válaszul Brazíliában ugyanilyen eljárás alá vetnek minden amerikai állampolgárt, amit erősen kifogásol az amerikai kormányzat.


Dátum: 2004-01-15 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:04.318881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az American Airlines Miamiból Sao Paulóba érkezett járatának pilótája, Dale Robin Hirsch ökölbe szorított kezének középső ujját mutatta fel, miközben átesett az ujjlenyomat-vételi és fényképezési procedúrán. Emiatt őrizetbe vették és a hatóságok iránti tiszteletlenség gyanújával vádat emelhetnek ellene. Ezért a bűntettért Brazíliában hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetést, vagy súlyos pénzbírságot szabhatnak ki. A Hirsch ügyében eljáró bíró büntetésként azonnali vagy néhány napon belüli kitoloncolást is kiszabhat. Francisco Baltazar da Silva, Sao Paulo rendőrfőkapitánya elmondta: a pilóta többször is bocsánatot kért a történtekért, miután megértette, hogy milyen súlyos következményei lehetnek tettének. Da Silva megfogalmazása szerint "alapvetően egy rossz ízű tréfát" hajtott végre a pilóta. Az amerikai járat tíztagú legénysége sem járt jobban: őket feltartóztatták és nem engedélyezték nekik a belépést az országba, mivel nevetgéltek és viccelődtek Hirsch viselkedésének láttán. Valószínűleg ők még szerdán elutaznak Brazíliából. Martha Pantin, az American Airlines szóvivője félreértés eredményének nevezte a történteket. Ugyanakkor a légitársaság nevében bocsánatot kért a brazil kormánytól, a repülőtéri hatóságoktól, a rendőrségtől és "mindenkitől, aki tiszteletlenségnek érezhetett bármit is".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek