Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A diákok nagyobb része optimista

A diákok mintegy egynegyede véli úgy, hogy egy-két éven belül biztosan sikerül a terveinek megfelelően elhelyezkednie, valamivel több mint fele pedig valószínűnek tartja ezt - tartalmazza az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda honlapján közzétett felmérés.


Dátum: 2004-01-15 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:25:04.944856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A hallgatók 15 százaléka nem tartja valószínűnek, vagy még esetleg teljesen biztos is abban, hogy nem sikerülne elhelyezkednie a szakterületén megfelelő munkakörben. Tehát annak ellenére, hogy a többség egyértelműen optimista, nem jelentéktelen azoknak a száma sem, akik borúsan látják saját szakmai jövőjüket." - olvasható a közel ötezer diák megkérdezésével készült felmérésben. A diploma megszerzése után a hallgatók több mint kilencven százaléka a jelenlegi szakterületén, vagy azzal rokon területen kíván elhelyezkedni. Kétharmaduk pedig kifejezetten a szakterületén belül akar munkát találni. A diákoknak mindössze egy igen kis hányada, 3,3 százaléka esetében valószínűsíthető a teljes pályaelhagyás. Öt százalék pedig még nem tudja, mit szeretne csinálni a diploma megszerzése után. A felmérés szerint a bölcsészek között vannak a legtöbben (38 százalék) azok, akik nem a konkrét szakterületükön, hanem egy ahhoz kapcsolódó területen szeretnének majd munkába állni. Az orvostanhallgatók azok, akik a legnagyobb arányban (87 százalék) akarnak szakterületükön elhelyezkedni. Mindez nem meglepő, hiszen bizonyos értelemben ez a képzés kívánja a legnagyobb energia-befektetést a hallgatóktól - csak az alapképzés maga hatéves, s erre még ráépül a rezidensképzés s a különböző szakvizsgák. A fiatalok közel egynegyede tervezi, hogy a közalkalmazotti szférában keres majd munkahelyet. A nagyvállalatok és a multinacionális cégek is vonzóak a fiatalok körében, s a saját cég alapításának ötlete sem idegen tőlük. Például az orvostanhallgatók 15 százaléka tervezi saját vállalkozás indítását. Ugyanakkor a természettudományi és jogtudományi karok hallgatói leggyakrabban a közalkalmazotti szférában helyezkednének el, míg a műszaki karok hallgatói leginkább valamelyik nagyvállalat munkatársaként látnák szívesen magukat. Az állatorvosnak készülők 47 százaléka tervezi saját cég alapítását, míg az agrárkarra járók 25-30 százaléka nyilatkozott így. A felmérés szerint valamivel kevésbé tűnnek kedveltnek a kis magáncégek, a nonprofit szféra pedig a diákoknak mindössze 4,5 százalékát vonzza. Jelentős azonban azoknak az aránya (12,4 százalék), akik nem tudtak erre a kérdésre válaszolni, azaz nincs konkrét elképzelésük a diplomaszerzés utáni időszakra vonatkozóan. Az minden településtípusra igaz, hogy elsősorban a közalkalmazotti szférában szeretnének munkát kapni a fiatalok, de minél kisebb településen lakik valaki, annál inkább nagyvállalatnál szeretne dolgozni, s minél nagyobb az adott település, annál inkább dolgozna az ott élő hallgató kis magáncégnél vagy saját alapítású cégben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek